2p

Az amerikai Fed döntéshozói körében nőtt az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy makacsul tartja magát az alacsony infláció.

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) július 26-án befejeződött kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán ismertetett jegyzőkönyve szerint az alacsony infláció miatt a bizottság tagjai közül néhányan azt javasolták, hogy hagyjanak fel a további kamatemeléssel, amíg nem válik egyértelművé a fogyasztói árak mozgásának az iránya.

A kamatdöntés után kiadott rövid közleményben az szerepelt, hogy a gazdaság mérsékelt ütemben nő, és a munkahelyek száma érezhetően emelkedik. Az infláció azonban továbbra is - immár öt éve - a 2 százalékos cél alatt van.

A szerdán ismertetett jegyzőkönyv szerint többen úgy vélték, hogy az eddig vártnál hosszabb ideig maradhat az infláció a célként kitűzött két százalék alatt. A döntéshozók úgy határoztak ezért, hogy "szorosan nyomon követik" az áralakulást.

Júniusban 1,5 százalék volt az infláció az Egyesült Államokban, míg négy hónappal korábban, februárban 1,8 százalék.

A júliusi kamatdöntés után kiadott közlemény szerint a Fed "viszonylag gyorsan" megkezdi mérlegfőösszegének csökkentését, de nem bocsátkozott részletekbe.

A szerdán ismertetett jegyzőkönyv szerint többen még a megelőző, júniusi kamatdöntő ülésen ismertetni akarták a kötvényállomány leépítésének megkezdésével kapcsolatos időpontot. A jegyzőkönyv szerint most abban állapodtak meg, hogy erről döntést a következő, szeptember 20-án záródó kétnapos ülésen hozhatnak.

A Fed mérlegfőösszege a pénzügyi válság idején végrehajtott kötvényvásárlások miatt 3 ezer milliárd dollárral 4,5 ezer milliárd dollárra duzzadt. A júliusi kamatdöntő ülésről készült jegyzőkönyv megjelentése előtt elemzők szeptemberre várták a kötvényállomány leépítésének megkezdését, amikor a bank elkezdi folytatni a lassú monetáris szigorítást.

A július 26-án záródott kamatdöntő ülésen egyhangúlag a kamat szinten tartásáról döntöttek. A Fed legutóbb júniusban drágította a hitelt, 25 bázisponttal az 1,0-1,25 százalékos sávba emelte az irányadó kamatot.

A bank gazdaságösztönző céllal közel tíz évig folytatott zérókamat-politika után 2015 decemberében indította el a kamatemelési ciklust.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!