2p

Az utóbbi hónapok erősen emelt elemzői jóslatai után, már a német gazdasági miniszter is 3 százalék körül várja a német gazdaság idei növekedését.

Rainer Brüderle a Bild am Sonntagnak nyilatkozva a hétvégén úgy fogalmazott, hogy "a növekedés mértéke a kettes szám és az azt követő tizedesvessző után igen magas lesz". Eddig a gazdasági minisztérium 2,5 százalékot valószínűsített. Brüderle ugyanakkor a foglalkoztatás javulását is várja a gazdaság erősödésével párhuzamosan, és több előrejelzéshez hasonlóan szintén azt becsli, hogy a munkanélküliség már az idén ősztől éves átlagos szinten 3 millió alá esik.

A német kormány rövidesen 3,0 százalékra javítja a gazdasági növekedésre szóló hivatalos előrejelzését. A német jegybank a múlt hónapban már 3,0 százalékra emelte idei GDP-bővülési várakozását az addigi 1,9 százalékról.

A német állami fejlesztési bank (KfW) a maga részéről már 3,6 százalékos GDP-növekedési előrejelzést adott erre az évre, főleg az export és a vállalati beruházások lendülete miatt. Ez rekord lenne az 1990-es német újraegyesítés óta. A német gazdaság azóta eddig 2006-ban bővült a leggyorsabban, 3,4 százalékkal. Ugyanakkor egyes gazdaságkutatók 3,5 százalékot jósolnak.

Németországban a hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest, a legnagyobb ütemben az újraegyesítés óta. Az első negyedévben még csak 0,5 százalékos volt a többlet az előző negyedhez képest. Éves összehasonlításban a német GDP az első negyedévben 2,0 százalékkal, a másodikban 3,7 százalékkal gyarapodott. Tavaly a német GDP 4,7 százalékkal csökkent.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!