2p

A román alkotmánybíróság elutasította szerdán a nyugdíjtörvény ellen emelt kifogásokat, amelyeket az ellenzéki szociáldemokraták és liberálisok nyújtottak be.

A jogszabály elfogadását Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta a tavaly megkötött 20 milliárd eurós többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodás keretében. A törvény egyebek között a nyugdíjkorhatárt mind a férfiak, mind a nők esetében 65 évben állapítja meg, a magas nyugdíjban részesülő közalkalmazottakat pedig az egységes nyugdíjazási rendszerbe sorolja, megszüntetve kiváltságaikat. A jogszabály az államfői aláírást követően léphet hatályba.

A nyugdíjtörvény szerint az öregségi járandóságok a jelenlegi szinten maradnak, miután az ellenzéki pártok nyugdíjemelésre vonatkozó javaslatát a parlament elvetette. Az ellenzéki pártok emiatt bojkottálták a képviselőházban szeptember közepén rendezett parlamenti szavazást, a voksolás előtt kivonultak a teremből.

A kormányoldal bennmaradt képviselői végül elegen voltak a döntéshez, és 170  vokssal megszavazták a nyugdíjtörvényt. Csakhogy komoly kétségek merültek fel arról, hogy a teremben a szavazás pillanatában valóban jelen volt-e 170 honatya, hiszen a videofelvételek szerint jóval kevesebb képviselő tartózkodott a képviselőház üléstermében.

Az ellenzék ezért csalással vádolja Roberta Anastase házelnököt, és az ügyészségen is feljelentést tett ellene. Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az alkotmánybírósági döntés után arra kérte Traian Basescu államfőt, ne írja alá a jogszabályt, hogy ne járuljon hozzá ahhoz a "csaláshoz", amit a kormányoldal elkövetett a törvény megszavazásakor.

Emil Boc miniszterelnök a képviselőházi vitában kifejtette, hogy az új, egységes nyugdíjtörvény hatályba lépése esetén jövőre 3 milliárd, 2012-ben pedig 3,5 milliárd euróra lesz szükség a nyugdíjalap fenntartásához, de a törvény elutasítása esetén 2011-ben a költségvetésből 5 milliárd, az azt követő esztendőben pedig 6 milliárd eurót kellene szánni ugyanerre a célra. A kormány szerint ez a törvény hosszú távon is fenntarthatóvá teszi a román nyugdíjrendszert.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!