3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nyilvánosan is bírálta Traian Basescu román államfő a bukaresti kormányt amiatt, hogy július 1-től öt százalékponttal emelte a forgalmi adót (áfa) ahelyett, hogy valamennyi jövedelmet, beleértve a kisnyugdíjakat is adókötelessé tett volna.

A román államfő először bírálta nyilvánosan az Emil Boc vezette román kormányt, amely jelenlegi összetételében tavaly decemberben lépett hivatalába a román Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíció létrejötte nyomán.

Basescu a román közszolgálati rádió adásában kijelentette, hogy nem értett egyet az áfaemeléssel, ehelyett azt javasolta a kormánynak, hogy tegyenek adókötelessé minden jövedelmet, beleértve a kisnyugdíjakat is. A kabinetet támogató pártok azonban nem fogadták el az államfő változatát, és az áfának 24 százalékra emelése mellett határoztak, miközben az ezer lej (240 euró) alatti öregségi járandóságok adómentességet élveznek Romániában.

A Gandul című román napilap szerint az államfő reményét fejezte ki, hogy a kormány olyan megtakarítási intézkedéseket hoz az idén, amelyek lehetővé teszik január 1-től az áfa újbóli 19 százalékra való csökkentését. A megemelt áfa ugyanis az államfő szerint nem oldja meg Románia gazdasági gondjait még középtávon sem, hiszen elsősorban mélyreható szerkezeti reformokra van szükség a közszférában a kiadások csökkentése érdekében.

Az államfő bírálta az alkotmánybírákat is, akik szerinte politikai befolyás hatására nyilvánították alaptörvénybe ütközőnek a nyugdíjak 15 százalékos megnyirbállását. A román kormány azért kényszerült az áfaemelésre, mert az alkotmánybíróság a takarékossági programnak a nyugdíjcsökkentésre vonatkozó részét alkotmányellenesnek nyilvánította.

A Romania libera című napilap szerint Basescu ezzel a nyilatkozatával "eltávolodott" a kormánytól, amelyet a román sajtó értékelése szerint eddig valójában az államfő vezetett. Az újság szerint végleges szakadás következhet be az állam- és a kormányfő között.

A lapok idézik Basescunak azt a kijelentését is, miszerint Románia jövőjét tönkretenné a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött esetleges újabb hitelszerződés. Emil Boc kormányfő szerdán este kijelentette, hogy a bukaresti kabinet nem tárgyal az IMF-el újabb hitelszerződés megkötéséről.

Románia tavaly márciusban kötött 20 milliárd euró értékű, két éves időtartamú többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást az IMF szervezésében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!