2p

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt javasolja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak, hogy már szeptember elején kezdődjenek meg a 2017-es évre vonatkozó bértárgyalások.

Az érdekképviselet közölte: szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette az év első öt hónapjának adatait a magyar keresetekről, ennek alapján a MASZSZ igazoltnak látja az idei évre vonatkozó szükséges béremelkedési prognózisát, illetve béremelési javaslatát.

A MASZSZ közleményében hangsúlyozta, szükségesnek tartja az országos bérmegállapodást, amely iránymutató a gazdasági élet minden szereplője számára.

A szövetség kifejtette: független elemzők szerint az év egészében 6-7 százalék körül várható a bruttó bér növekedési üteme. A MASZSZ meggyőződése, hogy a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói oldal közösen hatékonyabban, eredményesebben tudja megoldani a munkaerőpiac gondjait. Az érdekképviselet olyan bérrendszert, és ezt támogató adó- és foglalkoztatáspolitikát tart szükségesnek, amely mindhárom oldal szempontjainak megfelel - jelezték.

A hazai bérviszonyokkal szorosan összefügg a fiatalok kivándorlása, őket elsősorban megélhetési szempontok vezetik. Amíg ezt a kérdést nem rendezik, nem lehet tömeges visszatérésükre, illetve a folyamat visszafordulására számítani, a megoldás nem várhat tovább - hangsúlyozta közleményében a MASZSZ.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!