2p

Hétfőtől könnyebb lesz eligazodni a sarki piacon.

Holnaptól már minden információt be tud szerezni a vásárló a piacokon, amikor a tojások között válogat. A Nemzetgazdasági Minisztérium mai tájékoztatása szerint ugyanis módosult az erre vonatkozó rendelet, ami a vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi, amikor egyértelmű tájékoztatásra kötelezi a kiskereskedőket.

A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami a szaktárca szerint alkalmas a vevők megtévesztésére.

A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás egységárát jelző számértéket az eladási, darabár számértékével azonos méretben kell ezentúl feltüntetni. Így a vásárlók számára azonnal összehasonlítható lesz az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral.

Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest.

A rendeletmódosítás egyúttal a hazai tojástermelők érdekeit is védi, hiszen az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben - a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt - hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését.

Februárban egyébként a 10 darabos kiszerelésű tojás átlagos fogyasztói ára 359 forint volt, a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!