2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az elemzők által vártnál gyorsabban nőtt az infláció júliusban, ez mégsem okozott különösebb meglepetést, az év egészére vonatkozó előrejelzések pedig megegyeznek a kormányéval.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán tette közzé, hogy a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A maginfláció viszont júliusban 0,1 százalék volt, 12 havi összehasonlításban pedig a júniusi 3,5 százalékról 1,3 százalékra lassult.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője azt mondta, hogy  3,7 százalékos éves inflációt várt júliusra, nem számított az élelmiszerek és a szolgáltatások ilyen fokú drágulására. A maginfláció a szakember szerint azt jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem az inflációs folyamatok, hanem az ország kockázati megítélése és a forint árfolyamának alakulása miatt nem tudja tovább csökkenteni az alapkamatot.

Az Erste Bank elemzője szerint idén az éves átlagos infláció 4,7 százalék, decemberben pedig 3,8 százalékra lassulhat.

Árokszállási Zoltán szerint felfelé ható kockázat lehet az élelmiszerek, valamint az energia árának emelkedése és a forint árfolyamának alakulása.

A szakértő szerint reális a kormány által az idei évre előre jelzett 4,7 százalékos infláció.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, éves szinten 4,8-4,9 százalékos inflációt várnak, ami csak számítási hibahatár szinten tér el a kormány által előre jelzett, kedden közzétett 4,7 százalékos árszínvonal emelkedéstől. A bank előrejelzése szerint a decemberi éves infláció 4,5 százalék lesz.

Hozzátette, az év hátralévő részében központi, hatósági árintézkedésre nem  számít, miközben a kedvező nyári hónapok után az élelmiszerárak várhatóan emelkedni fognak.

Az elemző szerint az is befolyásolja az inflációt, hogy az üzemanyagárak, ha kismértékben is, de folyamatosan emelkednek majd a hátralévő hónapokban.

Ádám Zoltán, a Takarékbank vezető elemzője is a publikáltnál alacsonyabb inflációs adatot várt, de nem okozott nagy meglepetést a végleges szám, nem befolyásolta az idei évre vonatkozó 4,7 százalékos várakozását. Mint mondta, viszonylag szerény inflációs dinamikára számítanak az év hátralévő részében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!