1p

Szerbia gazdasága 1,8 százalékkal gyarapodott a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, gyorsabban, mint amire a statisztikai hivatal korábban számított.

A szerb központi bank alelnökének szerdai közlése szerint az export, a beruházások és a belföldi fogyasztás növekedése egyaránt hozzájárult a GDP bővüléséhez.

A statisztikai hivatal hétfőn még azt közölte, hogy a második negyedévben 1,6 százalékkal bővült a GDP az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévben csak 0,6 százalék volt a növekedés. Tavaly 3 százalékkal visszaesett a hazai össztermék 2008-hoz viszonyítva.

Az idén 1,5-2 százalék közötti növekedés várható.

A szerb gazdasági helyzet javulását jelzi, hogy az IMF április elején bejelentette: Szerbia csak a felét szándékozik lehívni a számára jóváhagyott 360 millió eurós hitelrészletnek, ami a 2009 januárjában jóváhagyott, majd később 2,87 milliárd dollárra megnövelt készenléti hitel negyedik részlete.

A szerb gazdaság 2000 óta átlagosan 6 százalékkal gyarapodott évente, amíg 2008 elején ki nem tört a globális válság.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!