2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Németországban a vártnál nagyobb volt az infláció júliusban; az Európai Unió legnagyobb gazdaságú és népességű országában a fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a német statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt végleges adatai szerint.

Elemzők arra számítottak, hogy a hivatal megerősíti az előzetes becslést, amelyek a 16 szövetségi tartomány közül 6 adatai alapján azt mutatták, hogy havi szinten 0,2 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 82 millió lakosú országban.

Az idén eddig júliusban emelkedtek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak éves szinten, a drágulás azonban még így is a monetáris politika által megszabott 2 százalékos határ alatt van.

Júniusban még 0,9 százalékos 12 havi inflációt regisztráltak. A rátát az energia és a szezonális élelmiszerek drágulása hajtotta fel. A háztartások kiadásaiban bő 10 százalékot képviselő energia és szezonális élelmiszerek nélkül számolva  0,6 százalék volna az éves infláció.

Júniusban havi szinten 0,1 százalékos drágulást mértek. Az emelkedés főként a nyaralási szezon hatása; a tanítási szünet és a szabadságolások kezdetével a fogyasztóknak többet kell fizetniük a közlekedésért és a szállásért, a repülőjegyek ára például 13,9 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbit a Destatis közleménye szerint.

Az uniós módszertan alapján számított infláció (HICP) havi összevetésben 0,3 százalék, éves szinten 1,2 százalék volt júliusban. A végleges adat azonos az előzetesen közölttel, és megegyezik a szakértői várakozásokkal.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!