3p

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona 2014 végén 1009 milliárd forintot tett ki, ami 10,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 912,6 milliárd forinthoz képest - mondta Lehoczky László, a pénztárszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy tavaly sikeres évet zártak pénztáraik, "kimondottan jó" hozammal, miközben az egyéni befizetések is nőttek. Úgy vélte, egyre nagyobb teret nyer a valódi öngondoskodás, de fontos lenne, hogy a munkáltatók is ösztönözzék a hosszú távú öngondoskodást. Az elnök elmondta, hogy a 10 százalék feletti vagyonnövekedés a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben "kifejezetten jó teljesítmény". Hozzátette: a tagpénztárak portfólióik kockázatától függően 2,2-18,51 százalékos hozamot értek el tavaly. Az önkéntes kasszáknak közel 1,1 millió tagja volt a múlt év végén, éves szinten stagnált. Az egy főre vetített vagyon az összvagyonnál is nagyobb mértékben emelkedett, 12,1 százalékkal 932 ezer forintot tett ki a múlt év végén.

Az egyéni befizetések összege a múlt év utolsó negyedében kiugró volt, és meghaladta a 24 milliárd forintot, ami duplája az előző három negyedévre jutó 11,7-12,4 milliárd forintnak - emelte ki Lehoczky László. Elmondta, hogy az egyéni befizetések a múlt évben a tavalyinál 20 százalékkal magasabbra, 61,2 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg és a kiemelkedő utolsó negyedéves befizetések azt mutatják, hogy a tagok rendkívül elégedettek a kasszák teljesítményével.

A munkáltatói befizetések összege a múlt évben szintén nőtt, összesen 36,4 milliárd forintot tett ki. Az érintett önkéntes nyugdíjkasszák működési tartaléka több mint 340 millió forinttal nőtt - mondta Lehoczky László. Az egészségpénztárakról szólva Lehoczky László kifejtette: a szövetséghez tartozó egészségkasszákban a tagok összlétszáma 725 ezer volt a múlt év végén, ami mérsékelt emelkedést jelent. Az egészségpénztárak népszerűségét mutatja, hogy a kasszák bevétele 9 százalékkal 39,4 milliárd forintra nőtt, az egyéni befizetések 28 százalékkal 11 milliárd forint fölé emelkedtek - ismertette Lehoczky László. A munkáltatói befizetések emelkedése mérsékeltebb volt, tavaly ezeknél a befizetéseknél 3 százalékos volt a bővülés így összesen 28,2 milliárd forintra rúgtak - fűzte hozzá.  

Lehoczky László ismertette a pénztárszövetség megbízásából 1000 fős mintán készített, reprezentatív kutatás eredményeit. Eszerint az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya mögött (46, illetve 28 százalék) a pénztári hozzájárulások a harmadik és negyedik legnépszerűbb cafeteria elem a munkavállalók körében. A megkérdezettek 24 százaléka választotta az egészségpénztári, 22 százaléka pedig az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást. Az is kiderült, hogy ha a munkavállalók választhatnának a cafeteriaelemek közül, akkor 28 százalékuk önkéntes nyugdíjpénztári, 35 százalékuk pedig egészségpénztári hozzájárulást kérne.

Az elnök szólt arról is, hogy az eredmények szerint a magyarok 39 százaléka rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, és ezen megtakarítások 64 százaléka önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás.  A Stabilitáshoz tartozott 2014 végén az önkéntes pénztári szektor tagjainak 92, valamint vagyonának szintén 92 százaléka, míg az egészségpénztári szektorban 71, illetve 75 százaléka - ismertette Lehoczky László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!