1p

A baromfihúsok áfacsökkentése mellett érvelt a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán.

Csorbai Attila hangsúlyozta, a sertéshús és a baromfifélék helyettesítő termékek, ezért nem lehet csak az egyik esetében jelentősen változtatni az áfatartalmat, mert az kedvezőtlenül hathat más ágazatokra. A sertés tőkehúsok áfája január elsejétől 5 százalékra csökkent 27 százalékról.

Csorbai Attila megemlítette, hogy a gyümölcsök és zöldségek esetében sincs eltérő adókulcs. Felidézte, tavaly tavasszal Orbán Viktor miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy megérti a baromfiágazat problémáját, ugyanakkor a költségvetés helyzetével indokolta, hogy nem volt lehetőség mindkét termék áfacsökkentésére. A terméktanács elnöke szerint a sertéságazat egyfajta tisztulási folyamata után a baromfiágazat is sorra kerülhet az áfacsökkentésben.

Kifejtette, a helyettesítő termékeknél egy adókulcs szükséges, és a fogyasztónak kell eldöntenie, hogy melyik terméket választja. Statisztikák szerint a magyar lakosság évente fejenként 34-35 kilogramm baromfihúst fogyaszt, ami tavaly még megelőzte a 32-33 kilogramm sertéshús-fogyasztási átlagot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!