2p

A Európai Bizottság (EB) álláspontja szerint a vállalatcsoportok egymás közötti kamatfizetéseihez kapcsolódó társasági adókedvezmény támogatásnak minősül, amit Magyarország nem jelentett be a csatlakozáskor, és szelektív jellege miatt torzítja a versenyt, írja a Napi Gazdaság.

Az EB két hete indított vizsgálatot hazánk ellen, mert lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy társasági adóalapjukat a cégcsoporton belülről kapott nettó kamat felével csökkentsék. A szóban forgó adókedvezmény az EB szerint mentesít bizonyos vállalkozásokat az adórendszer rendes alkalmazása alól, amelyek így kedvezőbb anyagi helyzetbe kerülnek, miközben az állam bevételtől esik el, vagyis közvetetten támogatást nyújt. A bizottság szerint a támogatás szelektív, mivel a csoporton belüli kamatfizetések adóztatása nem érhető el valamennyi hazai cég számára, a kisvállalkozások, illetve a pénzügyi társaságok ugyanis nem alkalmazhatják.

Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adópartnere elmondta, a bankok, illetve a biztosítók kizárása valóban gyenge pont, a kisvállalkozások azonban törvénymódosítással könnyedén bevehetők a rendszerbe.

A bizottság azt is nehezményezi, hogy az intézkedés csak az olyan kapcsolt vállalkozásoknak nyújt adóelőnyt, amelyeknél a csoport legalább egy tagja külföldön működik, különösen abban az esetben, amikor ez a kamatot fizető tag a kamatot 8 százaléknál magasabb adókulcs mellett vonhatja le hazájában.

A magyar fél intézkedéssel kapcsolatos észrevételeit és a döntést elősegítő információkat az EB április 22-éig várja. A határozatban arra is felhívták a figyelmet, hogy a jogellenesnek minősített támogatás 2004. május elsejéig visszamenőleg visszaigényelhető a kedvezményezettektől, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!