Államosítanák a közétkezést is



Csökkenhetnek a közétkeztetés árai, miután a kormányzat állami kézbe venné a területet - közölte szerdai számában a Magyar Idők.

A lap információi szerint már tárgyaltak is a javaslatról, amely szerint teljes egészében elvennék a terület felügyeletét az önkormányzatoktól.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ha jól szervezik meg a szolgáltatást, akár csökkenhetnek is az árak, hiszen a közétkeztetésben jelenleg részt vevő magáncégek főképp a profit megszerzésében érdekeltek.

A lap közlése szerint a közétkeztetés számos területre kiterjed. Idetartozik minden olyan rendszeres étkezést biztosító, szervezett közösségi ellátás, amelyet nevelési-oktatási intézményekben, állami és önkormányzati finanszírozású nyári táborokban, fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményekben, szociális ellátás, gyermekjóléti alapellátás és gyermekvédelmi szakellátás keretében ellátott személyek részére, többnyire előre megrendelés alapján a nap egy meghatározott időszakában, meghatározott időtartamban nyújtanak.
 
CSED, GYES, GYED kalkulátor

Számítsa ki, hogy mennyi CSED, GYED, illetve GYED-re jogosult!
CSED, GYES, GYED kalkulátor

 
Felidézik, hogy a kormány már korábban döntött a bölcsődés és óvodás gyermekek ingyenes étkeztetéséről, januártól pedig a nyári vakáció mellett már minden iskolai szünidőben térítésmentesen biztosítják az egyszeri meleg ételt a hátrányos és halmozottan hátrányos gyermekek részére, akkor is, ha még nem íratták be az intézménybe. Annak érdekében pedig, hogy jobb minőségű étel kerüljön a kicsik elé, 430-ról 570 forintra emelték az egy napra jutó finanszírozási költséget - közli a Magyar Idők.
 
MTI 




Cikkajánló

Itt az első 2017-es bérkalkulátor!


Számolja ki 2017-es nettóját

.
hirdetés
Lassan, de biztosan fogynak a buszsofőrökLassan, de biztosan fogynak a buszsofőrök

Idén már 428 fővel csökkent a BKV állománya.

.
hirdetés
elrejt
 
.