2p

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a magyar élelmiszerek iráni kereslet a hazai boltokban, 2010-ben 75 százalék volt a magyar termékek aránya a piacon, ez mostanra 80 százalékra nőtt - mondta a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette: a keresletet támogatja, hogy mintegy 3000-3500 védjeggyel ellátott magyar termék van, reklámozzák a hazai élelmiszereket, több kampányt is indítottak például a kézműves és a minőségi élelmiszerek, a hungarikumok bemutatására.

A piac visszaigazolja ezt a munkát - tette hozzá.

Kifejtette, hogy az ágazatok eredményei is növekedést mutatnak, valamint nőtt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma.

Megemlítette, hogy az emberek a forintosítás és a rezsicsökkentés miatt felszabaduló pénzük jelentős részét élelmiszervásárlásra költik, és keresik a magyar termékeket. Fontosnak nevezte a magyar termékekről szóló jogszabályok megalkotását is, amelyek elkülönítik a különböző termékeket és ezáltal segítik az eligazodást, hogy a magyar termékeket a vevők megtalálják a polcokon.

A miniszter kifejtette, hogy néhány terméknél nagy az import aránya, például a sajtoknál, joghurtoknál, sertésnél, bizonyos zöldségeknél, itt van még sok teendőjük. Hozzátette ugyanakkor, hogy eközben azonban nőtt az export is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!