3p

Mivel az állami vezetők fizetését törvény szabályozza, az érdekes információk az egyéb juttatásoknál rejlik.

Az állami vezetők juttatásairól törvény rendelkezik, ezért a havi bruttó fizetéseket illetően sok meglepetéssel nem találkoztunk. A legtöbbet Orbán Viktor keresi, havi bruttó 1,5 millió forintért látja el feladatait, mellé éves 200 ezer forintos cafeteria-keret áll rendelkezésre - derül ki a kormany.hu-ra feltöltött dokumentumokból.

Mögötte Veresné Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár fizetése áll, bruttó 1,29 millió forint, plusz a 200 ezres cafeteria és egy 2015-ös Skoda Superb személyautót kapott használatra az államtól. Utána következnek a miniszterek bruttó 1,1 milliós fizetéssel, az államtitkárok pedig valamivel kevesebbel, 997 200 forinttal kell, hogy havi szinten beérjék.

A használt autók terén azonban jelentősebb eltérések mutatkoznak már. Többségében 2016-os és 2015-ös Skoda Superbekkel róják az utakat az állami vezetők, ám akad néhány kivétel. A honvédelmi miniszter, Simicskó István például egy - már matuzsálemi korúnak tekinhető - 2009-es Volkswagen Passatot használ, a belügyminiszter pedig még az ennél is öregebb, 12 éves Audi A8-hoz ragaszkodik. Rajta kívül egyedül még Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár használ Audit, egy 2011-es A6-os van nála a dokumentum szerint. 4 állami vezető a Volkswagen Multivan mellett tette le a voksát: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rogán Antal, kabinetfőnök, és Balog Zoltán, emberi erőforrások miniszter egy 2015-ös, Szijjártó Péter, külügyminiszter pedig egy 2014-es modellt használ.

Skoda Superb

Szabó László, külgazdasági és külügyi államtitkár, valamint Magyar Levente a külügyi tárca államtitkára Mercedesszel furikázik; előbbi egy 2014-es ML350-t vezetett július 26-ig, Magyar Levente pedig egy 2010-es E350-es típust.

9 állami vezetőnek lakás is dukál

Azok a honatyák, akik vidékről felkerültek, ám a fővárosban nem rendelkeznek lakással, az állam "szolgálati lakást" biztosít nekik. A dokumentumok alapján összesen 9 honatyának van szüksége ilyen jellegű lakhatási támogatásra. A legnagyobb ingatlant Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár használja, egy 101 négyzetméteres ingatlanban élhet. A mezőkövesdi Tállai András, NAV-elnök, az NGM államtitkára 97 négyzetméteres ingatalban lakhat, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium állatitkára pedig 86 négyzetmétereset kapott az államtól.
Rajtuk kívül

  • dr. Nagy István (57 négyzetméter) és
  • V. Németh Zsolt (62 négyzetméter) a földművelésügyi tárca államtitkárai,
  • Cseresnyés Péter, az NGM államtitkára (50 négyzetméter),
  • Vargha Tamás, a honvédelmi tárca államtitkára (54 négyzetméter),
  • Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár (62 négyzetméter)
  • és Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár (63 négyzetméter) kap lakást az államtól.

Egy kis ez és az is csurran-cseppen még

A fizetés, cafeteria, autó és esetenként a lakás mellé egyéb juttatásokban is részesülnek a kormánytagok. Idén júliusban az Igazságügyi Minisztérium osztogatott, legalábbis erre utalnak a dokumentumok. Kecsmár Krisztián, Völner Pál, Vízkelety Mariann és Trócsányi László 215 ezer forint értékben kapott ajándékutalványokat.

Igaz, nem idei történet, de Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak állami pénzen sikerült frissítenie a ruhatárát is. 2016. februájában ugyanis 150 ezer, októberben pedig 300 ezer forint pénzbeni ruházati hozzájárulást vett fel a számlával igazolt kiadásainak ellentételezéseként.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!