2p

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javaslatcsomagja szerint a jövőben magasabb fizetést kaphatnának az állami társaságok vezetői, de prémium csak kiemelkedő teljesítmény esetén járna, emellett szigorú korrupcióellenes regulákat vezetnének be, és előírnák azt is, hogy közcégek egykori irányítói csak bizonyos idő eltelte után vállalhatnának munkát az adott iparág valamely magántársaságánál - írta a Napi Gazdaság szerdán.

Domokos László, az ÁSZ elnöke a lapnak elmondta: az önkormányzati és állami vállalatoknál végzett ellenőrzéseik során több hiányosság került elő, amelyek alapján javaslatcsomagot állítottak össze e cégek működésének hatékonyabbá tételéért.

Az ÁSZ rendszeres vizsgálatot kezdeményezne arra vonatkozólag, hogy a közcégek vezetői a szabályokat betartva végzik-e tevékenységüket, és hogy munkájuk nyomán javult-e a vállalt hatékonysága. Erősítenék az állam, illetve az önkormányzatok tulajdonosi jogait, és szigorú összeférhetetlenségi szabályok bevezetését is szükségesnek tartják, ahogyan azt is, hogy a közcégek vezetőit szoros korrupcióellenes és más etikai előírások kössék. Utóbbiak között rögzítenék, hogy bizonyos állami társaságok vezetői meghatározott időn belül ne vállalhassanak munkát hasonló tevékenységet végző magáncégnél.

A köztulajdonban álló társaságok vezetőinek juttatását közelítenék a magánszféra hasonló beosztású szereplőinek keresetéhez, a mostaninál nem egyszer jóval magasabb fizetésbe ugyanakkor beépítenék a jelenlegi bónuszok legtöbbjét. Így a jövőben nem járhatna prémium a vezetőknek pusztán azért, mert a közcég teljesítette feladatát - írta a Napi Gazdaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!