2p

Napközben megszólalt az emberi erőforrások tárcája a Magyar Közlönyben megjelent határozattal kapcsolatban.

Ahogy arról az mfor.hu is beszámolt, a keddi Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a tavalyi költségvetésben keletkezett 90,315 millió forintos maradványt a versenysporthoz csoportosították át.

Napközben az EMMI is megszólalt, a kormany.hu-n megjelenteket változtatás nélkül idézzük:

"A hírekkel ellentétben sem elvonás, sem kevesebb forrás nem érinti a szociális- és gyermekvédelmi területet, a kormány nem vont el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól, ellenkezőleg: több jut a szociális és gyermekvédelmi területre.

A szociális ágazatban magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból lesz biztosítva a béremelés.  A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez.

A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek. A kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is."

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!