3p

Fokozza valamelyest a világgazdasági bizonytalanságot a Brexit-szavazás eredménye, Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, a G20 tagjainak azonban minden eszközük megvan a következmények kezelésére - állapítja meg záródokumentumában a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek hét végi tanácskozása.

Bízunk abban, hogy az Egyesült Királyság a jövőben is szoros kapcsolatokat ápol majd az Európai Unióval - fogalmaz a csengdui találkozó vasárnapi záródokumentuma, megjegyezve, hogy a világgazdasági növekedés folytatódik, de a Brexit-szavazás által keltett bizonytalanság miatt valamivel szerényebb ütemben. A tagországoknak viszont mindent meg kell tenniük, hogy a gazdasági növekedés előnyeit széles társadalmi rétegek élvezhessék.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a G20-ak kínai találkozója előtt, a múlt héten adta ki új világgazdasági növekedési előrejelzését, amelyet a Brexit következményei miatt az idei és a jövő évre is egyaránt 0,1 százalékponttal 3,1 és 3,4 százalékra csökkentett. Az IMF előrejelzésében nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Brexit mellett más kockázati tényezők is veszélyeztethetik a világgazdasági növekedést, például Kína növekedésének lassulása, az európai terrorcselekmények, vagy a török puccskísérlet következményei.

Kína növekedési kilátásaival kapcsolatban a tanácskozást követő sajtótájékoztatón az ország pénzügyminisztere leszögezte, hogy Kína strukturális reformokkal, nem pedig költségvetési eszközökkel törekszik a növekedés megalapozására. Hozzátette: a magas megtakarítási ráta és a kedvező pénzügyi környezet kedvez a beruházások lendületes növekedésének.

A Reuters hírügynökség értesülése szerint a tanácskozáson Törökország szerette volna elérni, hogy a záródokumentum említést tegyen az ország kedvező növekedési kilátásairól. Mehmet Simsek török pénzügyminiszter cáfolta, Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelős uniós biztos megerősítette az értesülést.

Philip Hammond brit pénzügyminiszter azt közölte, hogy az év hátralévő részében tisztázódni fognak a legfontosabb nyitott kérdések Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból, a két évesre tervezett elszakadási folyamat azonban óhatatlanul okozni fog némi volatilitást a nemzetközi pénzpiacokon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit beszerzésimenedzser-index valaha elszenvedett legnagyobb romlását mutató, a héten közzétett jelentést nem a Brexit miatt bekövetkező recesszió jeleként kell értelmezni. "A szavazás eredménye által keltett bizonytalanságot tükrözi" - szögezte le.

A G20-ak pénzügyminiszterei körében teljes az egyetértés abban, hogy minél előbb meg kell kezdeni a kilépési tárgyalásokat Nagy-Britanniával - közölte a záró sajtótájékoztatón Michel Sapin francia pénzügyminiszter. Francois Villeroy de Galhau, a francia jegybank kormányzója pedig megjegyezte, hogy kevés szó esett a tanácskozáson az alkalmazott monetáris politika módosításának szükségességéről, a megbeszélések főként a növekedésösztönző eszközökre összpontosítottak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!