3p

Szeptember 10-re halasztotta az Erste Bank Hungary kontra magyar állam devizahiteles perben az elsőfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék a kedden megkezdődött perben.

A felperes bank a bírósági eljárás felfüggesztését és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió bíróságához való fordulást is indítványozta, ezt azonban a bíróság több másik banki devizahiteles perhez hasonlóan elutasította. Az Erste álláspontja szerint a devizahitelekről szóló per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, például a jogállamiság, a tisztességes eljárás, vagy a visszaható hatályú jogalkotás tilalmával összefüggésben.

A bank szerint szerződései tisztességesek voltak, a szerződéses kikötések megfeleltek a mindenkori, éppen hatályos jogszabályoknak, a társadalmi elvárásoknak, és indokolt is volt az egyoldalú szerződésmódosítás kikötése, hiszen nagyon hosszú időtartamú hitelekről volt szó. A felperes jogászai a tárgyaláson hivatkoztak arra is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal korábban éveken keresztül vizsgálta az Erste lakáshitel-szerződéseit, és nem állapított meg tisztességtelenséget.

A bank keresetének érvelése szerint a szerződésekbe nem egyoldalú kikötések vannak, ellentételezésül például kedvező kamatozásra is lehetőséget adnak. A felperes jogi képviselője kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint az általa csatolt iratok bizonyítják, hogy a törvényben rögzített elveknek megfelelőek voltak az egyoldalú szerződésmódosítások

A tárgyalás elején a bank ügyvédje zárt tárgyalást kért üzleti titokra hivatkozva, ugyanis az eljárásban felhasznált iratok között belső dokumentumok, szabályzatok, az árazási elvekkel, forrás- és kockázatkezeléssel kapcsolatos információk is vannak, ám a bíró elutasította a nyilvánosság kizárása iránti kérelmet.


A felperesi "ügyvédcsapat" több doboznyi irattal érkezett a tárgyalásra. A felperesek perköltsége eddig tízmillió forint, az államot képviselő ügyvédeké több mint nyolcmillió. Az alperes magyar állam jogi képviselője a kereset elutasítását, illetve az Ab-hoz és az Európai Unió Bíróságához való fordulás mellőzését indítványozta.

A bankok által indított devizahiteles perekben a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!