2p

A kormány szerint jól járnánk a jegybanki alapítványok átsorolásával.

Évek óta tart a vita az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) és a magyar kormány között az államadósság számítási módszertanáról. Az Eurostat szerint több olyan intézményt is figyelembe kellene venni az adósságban, amelyeket a kormány nem sorol be ebbe a körbe.

Varga Mihály 

Az újév első napjaiban aztán kiderült, hogy a kormány felkészült az uniós statisztikai hivatal módszertanának átvételére. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy tájékoztatónak álcázott, valójában alig propagált eseményen olyan adósságszámokról beszélt, amelyek már az érintett intézmények – konkrétan az Eximbank – adósságát is tartalmazták.

Most egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszlevélben vezette le a szaktárca, hogyan befolyásolná az Eurostat útmutatása a magyar adósságot. Így a 2016 végi mutató a GDP 76 százalékára emelkedne – 2,1 százalékos ugrással -, míg 2017 végén 74,5 százalékra csökkenhetett az adósság mértéke. Utóbbiról még nincs végleges szám, ahhoz előbb meg kell várni a végleges bruttó hazai terméket.

A minisztérium szerint azonban ez nem okoz problémát, az adósság csökkenésére vonatkozó szabályt nem sértik meg, a tendencia így is folytatódna. Igaz, hogy 2016 végén ez mindössze 0,1 százalékot jelentene a GDP-hez mérten, de mégis csak csökkenésről lehet beszélni.

Nyitott kérdés még a jegybank által létrehozott alapítványok ügye. Ezeket az intézményeket az Eurostat ugyanúgy az adósságba sorolná, mint az Eximbankot. Álláspontjuk szerint az alapítványok a közszektorba tartozó MNB irányítása alá tartoznak, így nem tekinthetők a háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek.

A kormány vitatja ezt, ugyanakkor az adósság szempontjából kedvező lenne az alapítványok besorolása – derül ki a válaszból. Mivel az alapítványok nem rendelkeznek adóssággal, viszont állampapír-állománnyal igen, az esetleges besorolásuk csökkenő hatást gyakorolna az államadósságra – írták. 

Hozzá kell tenni, hogy az alapítványok folyamatosan építik le állampapír-állományukat, és más, például ingatlanpiaci befektetésekbe csoportosítják át vagyonukat.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!