2p

Az Iszlám Állam (IÁ) vállalta a csütörtöki 84 halálos áldozattal és 202 sebesülttel járó nizzai terrortámadás elkövetését - közölte szombaton a dzsihadista szervezethez köthető Amaq hírügynökség.

"Az az ember, aki a nizzai gázolásos műveletet végrehajtotta, az Iszlám Állam egyik katonája volt" - jelentette a hírügynökség. "Ő hajtotta végre a műveletet, válaszul a felhívásokra, hogy célba kell venni azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak" - olvasható a közleményben.

A francia hatóságok szerint az elkövető, a 31 éves, Franciaországban élő tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel szándékosan hajtott bele Nizzában csütörtök este egy bérelt kamionnal a francia nemzeti ünnepen a tűzijátékot néző tömegbe. Az AFP francia hírügynökség bírósági forrásra hivatkozva szombaton azt jelentette, hogy újabb négy embert vettek őrizetbe Franciaországban a tunéziai merénylő környezetéből.

A férfi volt feleségét, akit pénteken vettek őrizetbe, szombaton továbbra is őrizetben volt. Az őrizetbe vett négy férfi nevét a forrás nem közölte. Közülük egyet pénteken, a többieket szombaton vették őrizetbe és hallgatták ki. A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy a tömegbe gázoló kamion sofőrje egyedül cselekedett, vagy voltak segítői, s hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges iszlamistákkal. Az őrizetbe vételek Nizza két különböző helyszínén történtek. A Reuters tudósítója szerint mintegy negyven kommandós ütött rajta egy lakáson Nizzában, a központi pályaudvartól északra, ahol az egyik férfit elfogták.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!