2p

Hat vállalatot, köztük az LG-t és a Samsungot is megbüntették a kínai hatóságok árrögzítés miatt - írja a Cajhszin gazdasági és pénzügyi lap.

Az árrögzítésen kapott, LCD-kijelzőket gyártó hat vállalatnak összesen 353 millió jüan (12,8 milliárd forint) büntetést kell fizetnie - idézi a lap a kínai hatóságok határozatát. A Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) a dél-koreai LG Displayt 118 millió (4,2 milliárd forint), a Samsungot 101 millió jüan (3,6 milliárd forint) bírsággal sújtotta. A megbüntetett cégek közt szerepel az Innolux, az AU Optronics, a Chungwa Picture Tubes és a HannStart Display tajvani cégek is.

A hatóságok úgy találták, hogy az érintett cégek képviselői 2001-től öt éven keresztül minden hónapban találkoztak, és egyeztették LCD-kijelzőik árát, ezzel pedig az egész iparág piaci árait torzították.

A vállalatok a többi gyártó és a vásárlók jogait is megsértették - fogalmaz az NDRC közleményében.

A hatóság számításai szerint mintegy 515 millió LCD-kijelzőt értékesíthettek az említett időszak során, rögzített árak mellett, ebből összesen 208 millió jüan (7,5 milliárd forint) profitjuk származott a vállalatoknak.

A cégeknek büntetésként összesen 172 millió jüant (6,2 milliárd forint) kell fizetniük a kínai színestévé-gyártóknak, amelyek megvásárolták kijelzőiket 2001 és 2006 között, emellett garanciájukat is ki kell terjeszteniük. A büntetés viszonylag enyhének számít. Ennek oka, hogy a monopóliumellenes törvény az érintett időszakban még nem volt érvényben az országban.

A vállalatoknak nem ez az első bírósági ügyük: 2010 végén az Európai Bizottság kartellvádak miatt 649 millió euró, majd a dél-koreai tisztaversenyes bizottság 194 milliárd won bírságot szabott ki, az Egyesült Államok pedig külön-külön büntette azokat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!