6p

Három miniszter is a kispestieknek szurkol. A többiek vajon melyik klubnak? Itt a lista!

Öt forduló már lement az NB1-ben, hamarosan - tét nélküli - vb-selejtezőn lép pályára a magyar válogatott. A fanatikusok kedvét azonban semmi nem veheti el, hogy meccsre járjanak.

Az Orbán Viktor inspirálta futballkultusz közepette érdekes tapasztalatunk volt, hogy a kormányának tagjai nem lelkesednek egyöntetűen a futballért. Azért a többségnek van kedvenc csapata, de azt is inkább a helyi kötődés, semmint a tradíciók alapján választották ki. Volt, aki azt is elárulta, hogy melyik külföldi csapatnak szorít.

A miniszterelnök középről nézi a meccset 

A lapunk által megkérdezett miniszterek közül a kormányzati kommunikációért felelős Rogán Antaltól, a sportért is felelős erőforrás minisztertől Balog Zoltántól, valamint Pintér Sándor belügyminisztertől nem érkezett válasz az elmúlt egy hónapban. Illetve Orbán Viktortól, de róla és Pintérről azért lehet tudni ezt-azt. Vélhetően Balogot és Rogánt sem hagyja hidegen a foci, mindketten feltűntek már a lelátón, a kormányfő társaságában (amint ezen a franciaországi Eb-meccsen is látszik az index videójában).

A többiek hivatalosan reagáltak, így most megosztjuk önökkel, hogyan is néz ki az Orbán-kormány ultratábora.

A legtöbben, hárman a tavalyi bajnok Honvéd csapatának szurkolnak. Ketten amolyan kulcstárcát visznek a kormányban, hiszen Szijjártó Péter a külgazdaságért, és általában a külügyekért felel, míg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként az ország kasszája felett őrködik. A pénzügyekért felelős miniszterről talán kevesen tudják, de ha külföldi fociról van szó, akkor csak a Chelsea jöhet nála szóba.

Simicskó István honvédelmi miniszter két bekezdésből álló válasszal lepett meg minket.

"A sportok szeretete mindig is jellemző volt rám, ez alól a futball sem kivétel. Húsz évig éltünk Kispesten - és jelenlegi beosztásomból adódóan is -, a Honvéd szereplését követem kiemelt figyelemmel. Emellett a nagyobb nemzetközi rangadókat, ha tehetem, mindig megnézem - leginkább a spanyolok technikás, fifikás játéka nyűgöz le. A tavalyi Eb-selejtezők magyar sikerei és az ebből fakadó eufórikus hangulat, ahogyan sokakat, engem is magával ragadott, régóta várt pillanatokat élhettünk át idehaza, de általánosságban is érezhető volt, ahogyan átjárta a közhangulatot a győztes meccsek öröme. Szinte hősökként ünnepeltük a nemzeti tizenegyet, és bár rendkívüli volt az a másfél-két hét, az én szívem legbelül mégiscsak a küzdősportok felé húz."

A honvédelmi miniszter tehát a válasza végén elárulja, hogy a foci legfeljebb a második lehet a sorban. Simicskó a küzdősportokon belül a wing tsun kung fu-t műveli magas fokon.

Eddig tiszta az ügy, világos preferenciákkal. Ugyanez mondható el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterről is. Ő a Ferencvárosnak drukkol, de nem az NB1-es csapat számít a legnagyobb kedvencének. A tárcavezető ezt a választ küldte portálunknak: "Elsősorban a karcagi focicsapatnak drukkolok. Az NB1-ben a Ferencváros, a nemzetközi színtéren a Bayern München és a Kolozsvári Vasutas mérkőzéseit kísérem figyelemmel."

S most jöjjenek azok, akik nem a legfelső osztályból választottak maguknak csapatot. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek például nincs kedvence a hazai első osztályban. Azt is megtudtuk tőle, hogy "a meccseken mindig az esélytelenebbnek gondolt csapatnak szurkol". Papírforma, hogy az NB2-es Kisvárdának címzetten drukkol, hiszen onnan származik. Mint portálunkkal közölte, "a nemzetközi klubszíntéren mindenevő, bármely találkozót megnéz, ha ideje engedi". S valóban, nem egyszer feltűnt már Orbán Viktor mellett a válogatott mérkőzésein, tavaly nyáron például a franciaországi Európa-bajnokságon is járt.

Még a fejlesztési miniszternél is nagyobb távolságot tart a professzionális elsőosztályú klubfutballtól az igazságügyi miniszter. "Trócsányi László a nemzeti válogatott sikeréért szurkol" - ez a tömör válasz jött a minisztériumból.

A leginkább neutrális kapcsolatban azonban minden bizonnyal Lázár János áll a futballal. A Miniszterelnökséget vezető miniszter több alkalommal is bizonyságát adta, hogy őt ugyan nem érdekli ez a sport, és azokról is megvan a véleménye, akik a politikai haszonszerzés érdekében ülnek be a stadionok VIP-páholyaiba. "Csak azt tudom mondani, hogy amíg ők futballt néznek, én dolgozom. Így mindenki jól jár" - nyilatkozta 2015 végén a Népszavának a miniszter. Most is azt az üzenetet kaptuk kollégáitól, hogy "hiszen tudjátok, mit gondol a fociról..."

Hasonló a hozzáállása Pintér Sándornak is. A belügyminisztertől ugyan nem kaptunk választ, de kollégái, ismerői szerint tőle is nagyon távol áll a futball, nem érdekli.

Orbán Viktor kötődését hosszasan lehetne taglalni. Volt, hogy egy tévéműsorban Újpest-szurkolónak mondta magát (itt van az ominózus jelenet), de a Vasas iránti szeretetét is emlegetik a városban. Közben Székesfehérváron a Videotonnal, pár kilométerrel arrébb, Felcsúton a Puskás Akadémiával hozzák összefüggésbe. Azt biztos, hogy a felcsúti Pancho Arénában gyakori vendég.

Mint a nem teljes listából kiderül, őrült fociláz azért nem jellemzi az Orbán-kormány tagjait. Az is fontos tanulság, hogy a klubszimpátiát nem a politikai karrier féltése határozza meg, hiszen akkor legalább egyvalaki a miniszterek közül megemlítette volna a rövid múlttal rendelkező Puskás Akadémiát.

Az NB1 jelenlegi értékét 85,33 millió euróra  (25,9 milliárd forintra) becsülte a transfermarkt cikkünk írása idején. Ezzel az európai ligák között a 28. helyen vagyunk. A legtöbb miniszter által említett Honvéd a negyedik a magyar klubcsapatok között, 7,55 millió eurós (2,3 milliárd forintos) értékkel. A Ferencvárost értékelik a legmagasabbra, 12,65 millióra (3,8 milliárd forint), őket a Videoton követi 12,25 millióval (3,7 milliárddal), a harmadik pedig a Puskás Akadémia 7,93 millió euróval (2,4 milliárddal). Öt forduló után a tavalyi bajnok Honvéd vezeti a tabellát, mögötte azonos pontszámmal a Videoton áll. A Puskás az utolsó, azaz a 12. helyen várja a folytatást.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!