3p

A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat - válaszolta a tárca.

Az NGM kifejtette: a kiegészítő információk kéréséről szóló költségvetési tanácsi határozat megállapította, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló, az Országgyűlés által július 12-én elfogadott törvényjavaslat fejezeti főösszegei eltérnek a Költségvetési Tanács (KT) által vizsgált korábbi törvénytervezettől.

A KT további információk átadására és hatástanulmányok elkészítésére kérte fel a nemzetgazdasági minisztert. A minisztérium Kovács Árpádnak, a KT elnökének megküldött válaszlevelében jelezte, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok, a benyújtott új adótörvények, valamint az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításához kapcsolódó egyes intézkedési tervek központi költségvetésre gyakorolt hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat a Nemzetgazdasági Minisztérium 2012. augusztus 20-ig továbbítani fogja a Költségvetési Tanács részére. A KT várhatóan a szokásos módon nyilvánosságra fogja hozni az ezzel kapcsolatos véleményét - teszik hozzá.

A Költségvetési Tanács július 16-i határozatában megállapította, hogy a kormány június 15-én az Országgyűlésnek benyújtotta a 2013-as költségvetési törvényjavaslatot, amely számos ponton figyelembe vette a tanács korábbi ajánlásait. A költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta azonban az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.

Megjegyezték, hogy a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások érdemi viselkedési hatást válthatnak ki, így a 2013. évi költségvetési hiányra gyakorolt hatásuk csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhet ő meg. A költségvetés az adóbeszedés hatékonyságának tervezett javításából a GDP több mint fél százalékát kitevő többletbevétellel számol. A jelentős hatékonyságjavulást alátámasztó intézkedési tervek azonban nem ismertek teljes körűen. Ezért a tanács fontosnak tartja, hogy a szükséges információk birtokában véleményét kifejtse ezekről a folyamatokról is.

Orbán Viktor július 2-án hirdette meg a kormány tízpontos munkahelyvédelmi akciótervét: ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet.

A 300 milliárd forintos csomagról várhatóan szeptemberben szavaz a parlament.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!