5p

Turóczy László helyettes államtitkár nyilatkozott az mfor írásban feltett kérdéseire a jövő évi adócsökkentésről, minimálbér-emelésről.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács múlt csütörtöki ülésének fő napirendi pontja volt a hatéves bérmegállapodás értékelése. Az elfogadott ütemterv szerint jövőre további 2 százalékponttal csökken a munkaadók által fizetett szochó, valamint tovább emelkedik a kétféle minimálbér. Van-e olyan javaslat a minisztérium asztalán, amelyik ezekhez képest eltérő ütemezést hozna a jövő évtől, legyen szó minimálbérről, vagy a szochó csökkentéséről? Mint amit például Parragh László javasol?

A tanács részletesen értékelte a hatéves bérmegállapodás eddigi hatásait. Bár az év elején megtett lépések óta még csak alig több mint fél év statisztikai adatai állnak rendelkezésre, az már ezek alapján is megállapítható, hogy a bérmegállapodás beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat. Erőteljes lökést adott a bérdinamikának és ezen keresztül a fogyasztásnak, miközben a végrehajtott adócsökkentéseknek köszönhetően nem romlott a vállalati szektor költség-versenyképessége.

Turóczy László 

Mindezek alapján úgy látjuk – és a Nemzeti Versenyképességi Tanács osztotta az NGM értékelését –, hogy jelenleg nincs szükség a hatéves bérmegállapodás kiegészítésére, ezért a megállapodásban rögzített mértékű adócsökkentéssel, illetve minimálbéremeléssel számolunk 2018. január 1-jétől.

A megállapodás értelmében akkor kerülhet sor a 2 százalékpontos szochó-csökkentésen felül további 0,5 százalékpontos vágásra, ha a bruttó átlagkereset január és szeptember között eléri a 11 százalékot. Erről viszont csak november végén közöl adatot a KSH. Elképzelhető, hogy már hamarabb döntés születik ebben a kérdésben?

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint január-július között a versenyszféra bruttó átlagkeresetének növekedési üteme meghaladta a megállapodásban rögzített 11 százalékot, és jó esély van rá, hogy ez a dinamika az év hátralevő részében is fennmarad. Bár a kormány még nem döntött róla, az NGM-ben azzal számolunk, hogy 2018 elejétől 2,5 százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó kulcsa.

Mekkora bevételkiesést jelent a további 0,5 százalékpontos szochó-csökkentés?

A fél százalékpontos csökkentés negyven milliárd forintot hagy a magyar munkaadóknál. Azonban ennél lényegesen kevesebb összeg esik ki a költségvetésből, tekintettel egyebek között a szochó-csökkentés miatti munkabéremelésre is.

A kormány értékelése szerint a munkaadók mennyire tudtak alkalmazkodni az év eleji minimálbér emelésekhez? Mely ágazatban tapasztalták, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben állították át részmunkaidős foglalkoztatásra az alkalmazottakat, illetve döntöttek úgy, hogy bejelentés nélkül foglalkoztatják tovább őket?

Az eddig rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emeléséhez gyorsan és jelentősebb költségek nélkül tudott alkalmazkodni a vállalati szektor. Felgyorsult a bérfelzárkózás – legnagyobb mértékben az alacsonyabb hozzáadott értéket előállító ágazatokban és kevésbé fejlett régiókban –, de a bérszintemelkedés nem járt együtt a létszámcsökkenéssel, sőt az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedők száma több mint 100 ezer fővel nőtt idén. A vállalati szektor profitabilitása és beruházási aktivitása is javult, vagyis a vállalati versenyképesség nem romlott, amiben a szektor alkalmazkodóképessége mellett a végrehajtott adócsökkentések is fontos szerepet játszottak. Az első félévi adatok nem mutatnak növekedést a részmunkaidőben foglalkoztatottak arányában, miközben a béren kívüli juttatások tömege egyenesen nőtt. Mindez arra utal, a vállalati szektorban összességében nem járt nagyobb reálgazdasági áldozattal a magasabb bérdinamikához való alkalmazkodás – bár egyedi ellenpéldák természetesen előfordulhatnak.

Milyen egyéb témák kerülhetnek az ősszel a tanács elé? A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban készül javaslat a tanács részéről? Ha igen, milyen irányba mozdulhat el a nyugdíjrendszer, érintheti-e a változás a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíj megállapítását?

A tanács napirendjét maguk a tagok határozzák meg. Folyamatban van az őszi ülések napirendjének összeállítása. A tagok eddigi jelzései alapján a tanács folytatja a munkaerőpiaci-szakképzési ügyek, valamint a digitalizáció témakörének vizsgálatát, de ezek mellett szinte bizonyosan napirendre fog kerülni az innováció, az oktatás, és általában a vállalati termelékenységet befolyásoló tényezők kérdése is. A nyugdíjrendszer egyelőre nem szerepel a tanács által vizsgált kérdések között.

Milyen további, a vállalkozások adminisztrációját könnyítő intézkedésekre tehet javaslatot ősszel a tanács?

A tanács először értékelni fogja az eddig megtett intézkedéseket, azok eredményeit és hatását, és ennek fényében tehet javaslatot a további beavatkozási irányokra. Az biztos, hogy az üzleti szabályozási környezet területén az eddig megvalósult lépések után is maradt tennivaló, így könnyen elképzelhető, hogy a tanácsnak ezen a területen további javaslatai lesznek.

Baka F. Zoltán

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!