2p

Kevés érdeklődést mutat az ÖBB osztrák vasúttársaság a Rail Cargo Hungaria egy részének eladása iránt - írta pénteken egy osztrák gazdasági lap.

Az ÖBB a Wirtschaftsblatt megkeresésére mindössze annyit közölt, hogy tovább akarnak fejlődni Délkelet-Európában, és ebben Magyarország is fontos szerepet játszik. A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta, magas szintű tárgyalóküldöttség járt a közelmúltban a fejlesztési minisztériumban, hogy felélessze a 2010-ben megkezdett egyeztetéseket az osztrák tulajdonú Rail Cargo Hungaria (RCH), vagyis a Magyarországon piacvezető vasúti áruszállító cég sorsáról.

A lap értesülése szerint a tárgyalások felújítása mögött az a magyar szándék húzódik meg, hogy a MÁV visszaszerezze korábbi teherszállító kapacitásának egy részét, de ennek formájáról egyelőre nem született meg a végleges álláspont. Elképzelhető, hogy a magyar kormány, mint jó néhány multi esetében, első körben stratégiai együttműködést ajánl az RCH-nak.

Az osztrák lap nyomtatott kiadása megszólaltatta Erika Teomann-Brennert, az Osztrák Gazdasági Kamara magyarországi képviselőjét. A gazdasági tanácsos nem tartja valószínűnek, hogy a vasút "visszaállamosítására" kerülne sor, legutóbb ugyanis azt lehetett hallani, hogy a MÁV saját maga akar új teherfuvarozó céget alapítani.

Teomann-Brenner a lap kérdésére úgy ítélte meg, hogy "visszaállamosítási" folyamatot a kommunális szolgáltatások terén lehet tapasztalni, míg az energiaszolgáltatók jó ajánlatokat kaptak. Általánosságban úgy vélte a gazdasági kiküldött, hogy a magyar gazdaság erősen függ a befektetésektől és az exporttól. A kivitel jelenleg egyenesben tartja a gazdaságot, de ha csökken a kereslet, például a német járműpiacon, annak azonnal végzetes hatása lehet az idén stagnáló magyar gazdaságra. "Minden kedvezőtlen hírnek azonnal hatása van" - tette hozzá. A kormánynak csaknem lehetetlen helyzetet kell megoldania: az EU által elvárt három százalék alatti hiányt úgy kell teljesítenie, hogy ne fékezze a gazdaságot - vélekedett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!