3p

Feléledt tavaly a hazai autópiac, ötödével több kocsi kelt el, mint 2013-ban. Nagyon sok Opelt vettünk, de típusok szintjén az Octavia volt a favorit.

Közel 68 ezer új személyautót adtak el tavaly Magyarországon, amely 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Bár ez a növekmény nem tűnik rossznak, a válság előtti autópiachoz képest nevetségesen kis szám. 2004-ben 210 ezer, 2005-ben 202 ezer 2006-ban pedig 180 ezres volumenekről beszélhettünk, tehát a hazai piacnak még igencsak van hova nőnie.

Annak az esélye persze, hogy a közeljövőben ilyen számok kerüljenek szóba vajmi kevés, hiszen a válság előtti piac motorja zömmel a devizahitelezés volt, amely szó vélhetően jó pár évtizedre beleégett a magyarok tudatába és nem pozitív kontextusban. Nem beszélve az olyan „agyrémekről”, mint a 0 százalékos kezdőrészlettel 10 éves futamidőre adott autók, amelynek törlesztőit talán még most is sokan nyögik.

Nem véletlen az sem, hogy korábban az utcaképet meghatározó Suzuki, amellyel kapcsolatban talán a legtöbb könnyűnek tűnő hitelt helyezték ki korábban, a piac 7 százalékát tudta megszerezni, amely az 5. helyre volt elég 2014-ben. A hazai autóvásárlók nem sokban különbözve Nyugat-Európától, már a német márkákat keresik. Az Opel, mint piacvezető 13,4 százalékot tudott kihasítani, a Ford 11,1-et, a Skoda 10-et, a VW pedig 8,7 százalékot. Szerettük még a Daciát (5,6), a Toyotát (5), a Nissant (4,1), a Renault-ot (4) és a Kiát (3,9) is.

Ebben a tudatban nem meglepő, hogy a típusok tekintetében milyen rangsor alakult ki. Talán csak az, hogy az Octavia messze megelőzte az összes többi típust, illetve, hogy nem annyira a kisautókat, inkább az alsó-közép szegmens képviselőit kerestük. A Skoda középkategóriásából majdnem 4000 darabot adtak el, míg a második helyen álló Focus-ból 2600, az Astrából pedig 2430 darabot. Őket szinte fej-fej mellett követte a Duster és a Golf, majd pedig a kisautók következtek, mint a Corsa, a Swift és a Rapid, bár ez utóbbi inkább valahol a kis- és az alsó-közép szegmens között helyezkedik el. A 10-es listára az Opel Mokka, majd pedig a már említett SX4 S-Cross fért még fel.

Ha tippelni kéne, a Mokka az idén jóval előkelőbb helyet fog megszerezni, lévén, hogy a kisautókra épülő szabadidőkocsik egész Európában hatalmas népszerűségnek örvendtek tavaly. Esélyes még, hogy az C-Cross is feljebb lép és nem kizárt a Nissan Qashquai szereplése sem ezen a listán. Az Octavia uralma addig nem valószínű, hogy meginog, amíg a Ford és az Opel be nem mutatják új generációs alsó-közép kocsijaikat, amelyekre igencsak ráfér már a frissítés.

Az elmúlt évben ha voltak érdekességek a hazai autópiacon, akkor azok pont a kis méretéből adódtak, ugyanis ilyen volumenben egy nagyobb állami rendelés, vagy egy jobban sikerült akció is megkavarhatja az egyes hónapok statisztikát. Ilyen volt például a Fiat 500 L szereplése, vagy a VW Transporter, amely az önkormányzati falubusz-beszerzéseknek köszönhette helyét. Vélhetően az idén is számos, kevésbé szokványos modell kerül majd a top 10-be.

Ami azonban még ennél is érdekesebb, hogy képes lesz-e a piac tartani a növekedési ütemet. Mikor „lakik jól” a válság alatt kiéhezett piac, és mikor jön el a stagnálás időszaka. Vajon Magyarország a leharcolt németországi prémiumautók temetője lesz, vagy igény mutatkozik az újabb kocsikra is? 2015 részben erről fog szólni.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!