2p

A befektetési értékvesztéssel megvalósuló szuverén adósságcserék után is általában magas marad annak a kockázata, hogy az adott ország ismét törlesztésképtelenné válik - állapítja meg keddi londoni elemzésében a Moody's Investors Service.

A Moody's szerint 1997 óta harminc, értékleírással járó szuverén adósságcserét hajtottak végre világszerte, és az esetek 37 százalékában az érintett államadós ismét törlesztésképtelenné vált. Ez a magas ráta magyarázza, hogy az államadósok kockázati besorolása az értékvesztéses adósságcserék lebonyolítása után is gyakran igen gyenge szinten, a "Caa-C" sávban marad - áll a Moody's keddi elemzésében.

A Moody's vonatkozó definíciói szerint a görög kormány által tavasszal végrehajtott kötvénycsereprogram is értékvesztéssel megvalósuló adósságcserének - distressed exchange - minősült, és így az érintett adósságállomány tekintetében nem törlesztővé válásnak felelt meg, mivel a csere az eredeti kötvényajánlati feltételekhez képest csökkentett pénzügyi kötelezettséget jelentett Görögország mint szuverén adós részéről.

A Moody's akkori számításai szerint a görög kötvénycsere-program feltételei alapján megvalósult diszkont - vagyis a befektetői veszteség - elérte az érintett adósságállomány nettó jelenértékének legalább a 70 százalékát. A cég Görögországra jelenleg a "C" adósosztályzatot tartja érvényben, amely a Moody's osztályzati módszertanában a lehetséges legrosszabb adóskockázati besorolás.

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA legutóbbi, idei második negyedéves összesítése szerint a világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, és a listát Görögország vezeti. A legkockázatosabb tíz államadós között van a valutauniós országok közül Ciprus, Portugália, Írország és Spanyolország is, olyan országokkal együtt, mint Argentína, Pakisztán, Venezuela, Ukrajna és Egyiptom.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!