2p

A kormány elkötelezett a környezet megóvása mellett, a környezettudatos gondolkodáshoz azonban az is hozzátartozik, hogy egy-egy termékről azután is gondoskodjunk, hogy hulladékká válik. A kormány a "szennyező fizet" elvet tartja szem előtt - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

A tárca közleményében ismerteti: a napelemek veszélyes hulladéknak is minősülhetnek működésük befejeztével. Annak érdekében, hogy ne jelentsenek kockázatot vagy bármilyen terhelést a környezetre, meg kell oldani a begyűjtésüket és a hasznosításukat, ami pénzbe kerül. A termékdíj-rendszer feladata, hogy erre megtalálja a szükséges forrást.

"Aki azt mondja, hogy a begyűjtés és a hasznosítás költségeit ne a gyártóra hárítsa át az állam, az azt támogatja, hogy minden magyar adófizető állampolgár fizesse meg ezt a terhet". Azok is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy napelemet vagy hőszivattyút használjanak a saját háztartásukban. A kormány ezzel szemben a "szennyező fizet" elvet tartja szem előtt, és a gyártóval fizetteti meg a költségeket - írja közleményében az FM.

A tárca arra is felhívja a figyelmet, hogy a napelemekre kivetett termékdíj mértéke mindössze 1,6 százalék, vagyis ennyivel emeli meg a beszerzés költségét. Ehhez képest számos ösztönzőrendszer támogatja a megújuló energia elterjedését Magyarországon. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokon belül például összesen 300 milliárd forint áll rendelkezésre energiahatékonyságra és megújuló energiaforrásokra.

Az elmúlt néhány évben több mint tizenötszörösére nőtt a beépített háztartási méretű kiserőművek száma, kapacitásuk pedig a harmincszorosára emelkedett. Egy-egy terméknél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy működése során milyen szerepet tölt be. Az is fontos, hogy mi történik a termékkel a működést követően. Az elektromos autó is környezetbarát, de a benne lévő akkumulátorra ugyanúgy van termékdíj, hiszen veszélyes hulladék lesz belőle, amikor befejezi a működését - írja közleményében az FM.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!