3p

Az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nyertesei lesznek, és hozzájárulnak a magyar vidék felemelkedéséhez - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Bonyhádon, a XVIII. országos agrárfórumon.

Nagy István előadásában emlékeztetett: 2014 és 2020 között az EU közös agrárpolitikájának költségvetése 373 milliárd euró, ami 48 milliárd euróval kevesebb a 2007-2013-as keretnél, de a Magyarországra jutó 12,3 milliárd euró 1,9 milliárd euróval nagyobb, mint az előző hétéves uniós költségvetési ciklusban.

Elmondta, 2020-ig érvényben marad a területalapú támogatás, amelynek összege 2014-ben várhatóan hektáronként 68 ezer forint lesz; a pontos összeget a szeptemberi forint/euró árfolyam dönti el. A termeléshez kötött különleges tejtámogatás idei 43,3 millió eurós kerete a tej kilogrammja után 9 forintos támogatást jelent majd – tette hozzá.

Az államtitkár szerint az állattenyésztők számára kedvező a KAP új zöld komponense, amely előírja a szántóföldi növények diverzifikációját, az állandó gyepek fenntartását és ökológiai célterületek kijelölését. Az éves pénzügyi keret 15 százaléka lesz termeléshez kötött támogatás, aminek célja a munkaigényes ágazatok, köztük az állattenyésztés támogatása.

Kitért arra is, hogy az állattartók beruházási támogatásra is számíthatnak az állattartó telepek további korszerűsítéséhez, az állatjóléti körülmények és a takarmánytárolás feltételeinek javításához. Ezen a területen az energiahatékonyság javítása a célunk – mondta.

Nagy István beszámolt arról, hogy a hazai állatállomány csökkenése ugyan nem állt meg, de a kérődző állatok létszáma nőtt. Közlése szerint sikerült megállítani a szarvasmarha-állomány csökkenését: 2013. decemberére az egyedszám meghaladta a tíz évvel ezelőtti 724 ezret.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke felszólalásában kitért arra, hogy küszöbön áll a tenyésztésszervezés liberalizációja. Az EU a globális tenyésztésszervezés híve, a szimentáli és a holsten-fríz fajták tenyésztése már multinacionális cégek kezében van - mondta. Hozzátette: ha a globalizáció megvalósul, akkor a nemzeti tenyésztéspolitika óriási veszélyben van. A magyar állattenyésztés érdeke az, hogy fenn tudjuk tartani a hazai tenyésztési rendszert.

Arról is szólt, hogy a NAK javaslatot tesz a kormánynak, hogy az Agármarketing Centrum (AMC) és forrásai kerüljenek a kamarához. Az elnök úgy vélte: az AMC jelenleg a magyar mezőgazdaság és az élelmiszer bizonyos részeivel nem foglalkozik.

A fórum zárásaként Győrffy Balázs és Rácz Károly, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnöke együttműködési stratégiai megállapodást kötött. A megállapodás szerint a kamara egyebek között vállalja, hogy népszerűsíti az egyesület tenyésztési programját, az egyesület pedig azt, hogy tapasztalatait megosztja a széles szakmai közvéleménnyel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!