2p

Az előző évinél 6,1 százalékkal több, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett 2014-ben, a tavalyinál 3,1 százalékkal nagyobb területen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A KSH szerint a növekedést elsődlegesen a kedvező időjárás tette lehetővé, de emelkedtek a termésátlagok is. A termésátlagok a rozs kivételével felülmúlták az előző évi adatokat. A legjelentősebb kalászos, a búza termésmennyisége 5,2 millió tonnával az elmúlt öt év átlagát 23 százalékkal, az előző évi mennyiséget 3,5 százalékkal haladta meg 2014-ben. A termésátlag hektáronként 4,71 tonna volt, a gabonát 2 százalékkal nagyobb területről, 1,112 millió hektárról takarították be.

Rozst ebben az évben közel 33 ezer hektáron, a tavalyinál 2 ezer hektárral kisebb területen arattak. A 95 ezer tonnás termés a 2013. évihez képest 13 százalékkal mérséklődött, miközben a hektáronként 2,91 tonnás termésátlag 5,2 százalékkal csökkent.

Átlagosan 4,45 tonna árpát takarítottak be 288 ezer hektárról, az előző évinél 10 százalékkal nagyobb területről. A 10 százalékkal magasabb termésátlag 1,279 millió tonnát, a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb termést hozott. Őszi árpából 14 százalékkal, tavaszi árpából 43 százalékkal kevesebb termett, mint 2013-ban.

A zabból 50 ezer hektárról, a tavalyinál 1,5 százalékkal kisebb szántóföldi területről összesen 137 ezer tonnát, az előző évinél 4 százalékkal többet takarítottak be. Az átlagos hozam hektáronként 2,71 tonna volt, 5,4 százalékkal emelkedett 2013-hoz képest.

A tritikálé betakarított területe 123 ezer hektár volt, ami 4,4 százalékkal haladta meg az előző évit. A learatott termés mennyisége 488 ezer tonna volt, amely 6,3 százalékkal magasabb, mint 2013-ban. A hektáronként 3,96 tonnás termésátlag 1,8 százalékkal nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!