3p

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság, egyebek mellett az e-útdíjrendszer és a környezetvédelmi termékdíj kapcsán is megfedni készülnek hazánkat.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal - derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból.

Az e-útdíjrendszer esetében az MTI információi szerint Brüsszel azt kifogásolja, hogy az állam közbeszerzési eljárás nélkül kért fel egy két cégből álló konzorciumot a rendszer kiépítésére és működtetésére. Az MTI úgy tudja: a brüsszeli testület illetékesei tavaly április óta kapcsolatban álltak a magyar hatóságokkal, de Budapestnek nem sikerült meggyőznie Brüsszelt arról, hogy miért volt indokolt a közbeszerzési pályázat mellőzése.

A honlap adatai szerint Brüsszel úgy látja, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabály sincs összhangban az uniós joggal. Emellett új kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a jogosítványokról szóló uniós irányelv nem megfelelő átültetése miatt, valamint a határokon átnyúló egészségügyi ellátást, a betegjogokat szabályozó, 2011-ben elfogadott uniós jogszabályt sem megfelelően ültette át Magyarország a saját jogrendjébe.

Az MTI úgy tudja: Brüsszel szerint, bár időben megtörtént a jogszabály átültetése, de az irányelv egyes rendelkezéseit Magyarország elmulasztotta belefoglalni a magyar jogszabályba. Hasonló ügyben nyolc másik tagállamnak is küldött a bizottság a múlt héten úgynevezett hivatalos felszólító levelet.

Az Európai Bizottság a múlt héten összesen 13, Magyarországot érintő kötelezettségszegési döntést hozott. Az újonnan induló eljárások mellett egy esetben, a mobilfizetési rendszer miatt indított procedúrában döntött úgy, hogy új szakaszba lépteti az eljárást, úgynevezett indoklással ellátott vélemény formájában, míg a jegyzőkkel szemben támasztott állampolgársági követelmény miatt indított eljárásban kiegészítő levelet küldött Budapestre a bizottság.

Mindemellett hat olyan döntés is született, amelyekkel az Európai Bizottság korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat zárt le. Megszűnt ez eljárás a szén-dioxid geológiai tárolása miatt, illetve az az eljárás is, amelyet amiatt indított Magyarország ellen Brüsszel, amiért Budapest nem megfelelően ültette át a nem uniós tagállamokból érkező dolgozók jogait szavatoló és letelepedési és munkavállalási kérelmeik egységes szabályait lefektető uniós jogszabályt.

Ugyancsak véget ért egy olyan eljárás, amely amiatt indult, mert Brüsszel szerint Magyarország az uniós joggal szembemenve korlátozta a szolgáltatások szabad áramlását a szerencsejátékok terén. Lezárult a növény- és zöldségfajok telepítését szabályozó uniós jog miatti eljárás, ahogyan az is, amely a reptéri földi szolgáltatások piacának korlátozása miatt indult. Véget ért egy, a nem megfelelő adóügyi együttműködés miatt korábban indított kötelezettségszegési eljárás is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!