4p

A ipari termelés májusi adata felülmúlja a várakozásokat, a javuló trend egyértelmű, a kérdés, meddig tart ez a lendület - vélik azelemzők.

Az ipari termelés májusban 13,7 százalékkal nőtt a tavaly májusihoz képest munkanaphatástól korrigálva és korrekciók nélkül is, az első öt hónapban 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai alapján. Az idén áprilishoz képest a termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított adatok szerint 5,4 százalékkal emelkedett. Az előzetes májusi ipari termelési adat minden előzetes várakozást messze meghaladóan jó lett év/év alapon, és hó/hó alapon is - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

Majd hozzátette, hogy az áprilisi új megrendelések adataiból ugyan lehetett számítani arra, hogy az ipari termelés növekedése továbbra is erőteljes lesz, de a Beszerzési Menedzser Index (BMI) éppen májusban esett be 50 pont alá, ami egyértelmű zsugorodást jelzett. A helyzet tehát eléggé megtévesztő volt, ráadásul a BMI júniusban is 50 pont alatt van, eléggé érthetetlen módon, egy olyan környezetben, amelyben mindenütt - a környékünkön másutt is - kétszámjegyű növekedés van.

Suppan Gergely elmondta: nyilvánvaló, hogy az exportvezérelt növekedés vezeti a feldolgozóipart világszerte, azt azonban nem tudni, hogy ez mennyire lesz tartós. Vannak ugyanis egyszeri hatások - például most töltik fel a készleteket -, amelyek lezajlásuk után már nem befolyásoló tényezők. Elképzelhető ugyanakkor, hogy megmarad a tartós kereslet és továbbra is kitart a növekedés. Egyelőre minden adat azt jelzi, hogy Magyarország legfontosabb külpiaca, Németország esetében továbbra is tartós a javulás, az Európa-szerte megfogalmazott aggodalmak ellenére. Ezzel szemben az euró leértékelődése segíti Németországot és így Magyarországot is. Mégpedig abban, hogy a következő hónapokban 10 százalék körüli szinten maradjon az ipari termelés szintje év/év alapon.

A kibontakozó trend egyértelmű, a kérdés az, hogy a második félévben mi történik majd - hívta fel a figyelmet a Takarékbank Zrt. elemzője. A most látható adatok egyelőre kedvezőek, aggodalomra tehát nincs ok. A második félévben ugyanakkor Európa-szerte megkezdődnek a megszorítások, amelyek lassíthatják a kilábalási folyamatot, és ezt a hatást egyelőre nehéz kalkulálni, figyelemmel a gyengébb euróra. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője szerint is nagyon jó lett a májusi ipari termelési adat, mint mondta, ő tíz százalék körüli növekedésre számított. Nyilvánvalóan azok a trendek folyatódnak, amelyek a múlt év utolsó negyedévétől kezdődően elindultak - tette hozzá. Mint fogalmazott, kizárólag az exportértékesítés - az autóipar és az elektronikai ipar részéről - azok a tényezők, amelyek húzzák a magyar ipart, összhangban a régió iparával, mindenhol hasonló folyamatok láthatók, Szlovákiában, Csehországban, Romániában is javul az ipar teljesítménye.

A kérdés Török Zoltán szerint is az, hogy meddig tart ez a javuló teljesítmény. A Raiffeisen elemzője úgy véli, hogy sajnos nem nagyon sokáig. Egyrészt a bázisadatok is javulnak majd az év vége felé közeledve, másrészt - és ezt az elemző sokkal fontosabbnak tartja -, hogy a külső kereslet növekedésének dinamikája előreláthatóan lanyhul majd, a nyugat-európai gazdaságok az év második felében nem húzzák majd annyira a magyar exportot, így a magyar ipart sem, mint most. Nem lehet tehát számítani arra, hogy a harmadik negyedévben már 15 százalék fölötti, a negyedikben pedig 20 százalék körüli dinamika lenne. Ellenkezőleg: éppen, hogy visszaesik majd a magyar ipari termelés növekedésének az üteme, de azért továbbra is növekedés lesz, ami pozitívum. A munkaerő-piaci adatok is biztatóak, megindult a munkaerő felvétel nemcsak az állami, hanem a versenyszférában is. A magyar gazdaság szekere tehát már elkezdett mozogni előre, ezt támasztja alá a szerdai ipari termelési adat is - tette hozzá Török Zoltán.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!