2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az országgyűlés tegnap fogadta el az adótörvényeket, amelyek jónéhány változást tartalmaznak a korábbiakhoz képest.

A kormány úgy határozott, hogy az adómentes iskolakezdési támogatás ne csak a tanév első napját megelőző két hónapon belül, hanem az azt követő 30 napon belül is legyen adható, és a támogatás formája bővüljön ki az utalvány lehetőségével is - mondta az államtitkár. Hozzátette: jelentősen bővíti a kedvezmény érvényesíthetőségét, hogy ugyanazon gyermek után mindkét szülő jogosulttá válik az adómentes juttatás igénybe vételére.

A kedvezményeket érintő módosító indítványok közül Burány Sándor támogathatónak nevezte a kedvezmény kiterjesztését a számítástechnikai eszközök vásárlására. Hozzátette: a támogatott javaslat szerint a felnőttképzésben részt vevők, illetve azon magánszemélyek is igénybe vehetik a kedvezményt, akiknek gyermeke felsőfokú oktatási intézményben első alapképzésben vesz részt. Rámutatott: a mikro- és kisvállalkozások fejlődését szolgálja, az a javaslat, hogy a kisvállalkozói kedvezmény egyéni vállalkozók esetében is terjedjen ki minden szellemi termékre.

Az államtitkár támogathatónak nevezte, hogy az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében kedvezményesen adható összeghatár 300 ezer forintról 500 ezer forintra emelkedjen. Burány Sándor elmondta: a kormány támogatta azt a bizottsági módosító indítványt is, amely visszamenőleges hatállyal rendezi a Nobel-díjhoz kapcsolódó pénzjutalom adómentességét.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!