2p

A 2019-es női Bajnokok Ligája finálénak ad otthont a Ferencváros stadionja.

Az UEFA döntésének értelmében a 2019-es női Bajnokok Ligája döntőjét Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg, jelentette be az MLSZ a honlapján. Magyarország történetében most ad majd először otthont UEFA-klubtornadöntőnek.

"Az év legnagyobb női összecsapását rendezzük meg 2019-ben a Groupama Arénában – leszámítva persze a magyar válogatott számomra oly fontos összecsapásait. A BL-döntő segítségével idehaza híveket szerzünk a női futballnak, külföldön pedig újabb rajongókat a magyar főváros számára"

– fogalmazott a döntés helyszínén, Genfben Csányi Sándor MLSZ-elnök, az UEFA végrehajtó bizottságának magyar tagja.

A női Bajnokok Ligáját először a 2001–2002-es szezonban rendezték meg, akkor még UEFA Women's Cup név alatt, majd a 2009–2010-es szezontól már Bajnokok Ligája néven fut a sorozat, melynek legsikeresebb együttesei az 1. FFC Frankfurt és az Olympique Lyonnais Féminin – mindkét klub négyszer harcolta ki a végső győzelmet. Összességében a német klubok a legsikeresebbek, 9 alkalommal emelhették magasba a trófeát.

Az első – és ez idáig egyetlen – BL-győztes magyar női játékos a 40-szeres válogatott Jakabfi Zsanett, a VfL Wolfsburg támadója, aki 2013-ban és 2014-ben is a magasba emelhette a trófeát, 2017-ben pedig Vivianne Miedemával (Bayern München) közösen a Bajnokok Ligája gólkirálya lett 8 találattal.

A 2017/2018-as női BL-küzdelem jelenleg a legjobb 32 csapatnál tart, a döntőt 2018. május 24-én rendezik a Valerij Lobanovszkij Stadionban, a Dinamo Kijev otthonában.

MLSZ

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!