3p

Bár a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő egyelőre csak megerősítette a magyar osztályzatot, az ING elemzője szerint már minden adott egy 2016-is felminősítéshez.

A Fitch pénteken megerősítette Magyarország devizában fennálló hosszú lejáratú államadósságának "BB plusz" szintű osztályzatát, a besorolásra továbbra is a felminősítés valószínűségét jelző pozitív kilátás van érvényben.     

Korábban: Nem került fentebb Magyaroszág

Balatoni András, az ING vezető elemzője a Fitch döntését kommentálva szombaton az MTI-nek elmondta: a válság előtt túl optimisták voltak a hitelminősítők, most azonban "átestek a ló túl oldalára", láthatóan túl konzervatívak, túl pesszimisták, és ez különösen igaz a Magyarországról alkotott véleményekben. Kiemelte: a Fitch is jelezte, hogy a gazdaságpolitika stabilabbá és kiszámíthatóbbá válása, valamint a külső egyensúly fenntartása, és az államadósság ráta további csökkentése járulhat hozzá a felminősítéshez. Balatoni András szerint mindezen irányokban jó lépések történtek, így minden adott egy 2016 eleji felminősítéshez.     

Az ING elemzője korrektnek, reálisnak nevezte a Fitch által közölt makrogazdasági előrejelzést. Úgy vélte, a gazdasági dinamika jövőre várt lassulását a mezőgazdaság írhatja át, és mivel idén rossz lett a termésátlag, az alacsony bázis miatt a vártnál nagyobb gazdasági növekedésre is lehet esély. Hozzátette azonban, hogy ez alapvetően nem befolyásolja a jövőbeli hitleminősítést.     

Azzal kapcsolatban, hogy a Fitch szerint negatív hatást gyakorolna a magyar besorolásra a költségvetési alapállás lazulása, Balatoni András kifejtette: ha az adórendszerben nem változik semmi, és a kiadási oldal tételei sem módosulnak jelentősen, akkor a magyar költségvetésben nagyon jelentős lefelé irányuló kockázatok vannak a következő pár évben. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos célokat - elsősorban a deficitcélt - "lefelé bőven elvéthetjük" - fogalmazott.     

Balatoni András szerint erre két megoldás látszik körvonalazódni a döntéshozók felől: az egyik, hogy alacsonyabb legyen a deficit és gyorsabban csökkenjen az adósságráta, a másik pedig, hogy legyen még egy nagyarányú adócsökkentés, amire 2017-ben akár lehetőség is adódhat a 3 százalékos deficitcél veszélyeztetése nélkül.    

A vezető elemző azt is hangsúlyozta, hogy a külső sokkokkal, világgazdasági változásokkal szemben egyre ütésállóbb a magyar gazdaság, jelentősen csökkent és folyamatosan csökken a külföldi részarány a forint államkötvényekben, és szintén mérséklődik az államadósság devizaaránya is. Bár a magyar államadósság továbbra is magas, és mindig van egy megújítási kockázat, de összességében jelentősen csökkentek a külső kockázatok.  Balatoni András is úgy vélekedett, hogy 2016-ban felminősítés jöhet, szerinte először a Fitch léphet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!