3p

A pénzügyi rendszer legfőbb kihívásairól egyeztetett hazai pénzügyi vezetőkkel és a Magyar Bankszövetség elnökével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése hétfőn Budapesten, a már hagyományosnak nevezhető bankárreggelin - közölte a jegybank az MTI-vel.

A jegybank növekedési hitelprogramja eddigi eredményeit értékelve egyetértettek abban, hogy a program nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményekkel támogatta a hazai kis- és közepes vállalkozások forráshoz jutását, ezzel segítve az elmúlt évek növekedési fordulatát - ismertették a közleményben.

A közeljövőt tekintve a résztvevők a legfontosabb feladatnak a magyar gazdaság növekedési lendületének megtartását és a piaci alapú hitelezés erősítését tartották. A jegybank vezetésének beszámolója alapján a növekedéstámogató program első eredményei biztatóak, a hitelezési aktivitáshoz kötött jegybanki kamatcsere-ügyletek eddigi aukcióin mutatott érdeklődés alapján az idei évben folytatódhat a kkv-hitelpiac élénkülése.

A bankrendszer egészséges működését az immár az Európai Bizottság jóváhagyásával is rendelkező MARK Zrt. elindulása is támogatja. A banki vezetők nagy várakozásokkal tekintenek az eszközkezelővel való együttműködésre. A banki hitelezés erősítése mellett Magyarország középtávú érdeke a fejlett tőkepiac megvalósítása.

A beszélgetés során a formálódó tőzsdestratégia legfontosabb irányait is megvitatták. A résztvevők általános véleménye szerint egy jól működő tőzsde tovább szélesítheti a hazai vállalatok finanszírozási lehetőségeit.

A találkozón az MNB-t Matolcsy György jegybankelnök mellett három alelnök, Nagy Márton, Windisch László és Gerhardt Ferenc, valamint két ügyvezető igazgató, Palotai Dániel és Virág Barnabás képviselte. 

A megbeszélésen részt vett Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Wolf László, az OTP Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, Hendrik Scheerlinck, a K&H Zrt. vezérigazgatója, Simák Pál, a CIB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója, Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Zolnai György, a Budapest Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója, Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. alelnök-vezérigazgatója, és Garancsi István, a Duna Takarék tulajdonosa, Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója és Kandrács Csaba, a  MARK Zrt. vezérigazgatója.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!