1p

Alapvető probléma, hogy hazánkban hiányzik a fejlesztéspolitikai kormányzás, nincs állandóság, mindig mindent újra kezdünk - hangzott el egy pénteki konferencián az uniós források felhasználásával kapcsolatban.

"Fejlesztéspolitikai kormányzás nélkül Magyarország halmozottan hátrányos helyzetbe került, mert azok a fontos beruházások messze nem valósultak meg, melyektől sokat vártunk. Éppen ezért rendkívül nagy az az elmaradt haszon, aminek a gazdaságban működnie kellene" - mondta az 50. Közgazdász-vándorgyűlés pénteki napján tartott előadásában Baráth Etele egyetemi tanár, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja.

A szakember röviden felvázolta, hogy a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Unió 20 milliárd eurónyi forrást ajánlott meg hazánk számára, ennek két oka van: egyrészt alacsony a magyar GDP, és annak 2,5 százalékában limitálva vannak a források, másrészt pedig komoly hátrány, hogy most ilyen rosszul állunk a lehívással, ennek kompenzálására jelentős eredményekkel kellene előállnunk.

"Politikai konszenzust kell teremteni egy tisztességes, folyamatos stratégiaalkotás érdekében" - szögezte le előadása végén a tanulságokat levonva Baráth Etele.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!