2p

Barcza György az adósságkezelő vezérigazgatója szerint a gátat jövőre kell megugrani a devizaadósságunk finanszírozása terén, idén nem tervezünk devizakötvény kibocsátást.

Az idei évre 5100 milliárd forint fizetési kötelezettségünk van - mondta Barcza György az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a köztévé M1 reggeli című műsorában. Az ÁKK vezére megjegyezte, szerinte ez „nem olyan sok”. Idén 2,3 milliárd eurónyi devizaadósság-lejárat van, ebből 1,8 milliárd eurónyit terveznek visszafizetni, a maradék 500 millió eurónyit pedig megújítani a Prémium Magyar Államkötvényből, illetve a letelepedési kötvényből – vázolta.

A gátat jövőre kell megugrani, hiszen akkor van egy 5,5 milliárd eurós lejárata a devizaadósságnak, ebből 1,5 milliárd euró a 2008-ban felvett „óriás hitel” utolsó részlete. "Többféle lehetőség van: megvannak az idén is használt belföldi források, tudunk forintból többet kibocsátani, devizát vásárolni belőle, s így törleszteni, illetve megjelenhetünk a nemzetközi piacokon is, idénre ezt nem tervezzük" – ismertette Barcza György. Elmondta továbbá, vizsgálják azokat a piacokat is, melyeken eddig nem jelentünk meg. Szavai szerint a közel- és a távol-keleti régió jöhet szóba.

Jövőre nyugtázhatjuk, hogy a 2008-as, 20 milliárd eurós hitelt mindenkinek visszafizettük. Ennek az előnye, hogy innentől kezdve kisimul a devizaadósság lejárati profilja, és évente csak 2 milliárd eurónyi lejáratunk lesz, amilyen törlesztési kapacitással nagyjából most is rendelkezünk - foglalta össze.

Kérdésre válaszolva elmondta: az államadósság alakulásáról éven belül nincs sok értelme beszélni, mert sok minden mozgatja. Példaként említette, hogy az állampapír-kibocsátás is több százmilliárdos kilengést okoz. Tavaly év végén 76,9 százalék volt a GDP-arányos államadósság, 0,4 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban.

Sokkal többet számít az, hogyan alakul a költségvetési hiány, hiszen végül is annak a nettó értékét kell értékpapírok kibocsátásával megfinanszírozni. Ez az idén nem áll rosszul az elmúlt két hónap alapján – jegyezte meg.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!