2p

A magyar kormány az egyre nagyobb növekedési kockázatok ellenére elkötelezett az államháztartási konszolidációs tervek végrehajtásának folytatása mellett - vélekedtek az elemzők, akik szerint ugyanakkor egyelőre nehéz megjósolni az új IMF/EU-programról szóló megállapodás elérésének időpontját.

A Bank of America-Merrill Lynch szakértői közölték: megítélésük szerint a kitűzött költségvetési célok következetes végrehajtása erősíteni fogja a befektetői bizalmat.

A ház megerősítette, hogy a magyar jegybanknak az idei év második felében fél százalékpontnyi kamatcsökkentésre nyílik lehetősége.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint a frissített konvergenciaprogramban jelentős kiegészítő költségvetési intézkedések szerepelnek, amelyek révén jó eséllyel "biztonságosan" a 3 százalékos GDP-arányos szint alatt lesz tartható az államháztartási hiány az idén és jövőre is.

A ház szerint ez két okból is "fontos és kedvező" fejlemény: egyrészt a tervezett intézkedések nyomán várhatóan megszűnik az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, és így elhárulhat a Magyarországnak járó kohéziós juttatások részleges zárolásának kockázata, másrészt a konvergenciaprogram segíteni fogja az IMF/EU-hiteltárgyalásokat is, mivel a tervezett kiigazítások mérete és jellege a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint "jórészt elfogadható" lesz az EU-bizottság számára.

A Bank of America-Merrill Lynch szerint egyelőre nehéz megjósolni, hogy mikor fejeződhetnek be az IMF/EU-tárgyalások, mivel a helyzet egyebek mellett a görög adósságválság eszkalálódása miatt is "képlékeny".

A ház szerint a magyar kormány nem tesz kísérletet eurokötvény-kibocsátásra, mielőtt az IMF/EU-tárgyalások "előrehaladott szakaszba" jutnának és a befektetői bizalom jelentősebb mértékben javulna. A cég arra sem számít, hogy mindezek bekövetkezte előtt az MNB monetáris tanácsi tagjainak többsége megszavazna egy kamatcsökkentést.

A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt potenciálisan akár 2 százalékpontos jegybanki kamatcsökkentésre is lehetőség lenne, ám a monetáris enyhítés ütemét és időzítését erőteljesen befolyásolni fogják az euróövezeti válság fejleményei.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!