2p

Az Adóhivatal eddig is minden évben elkészítette irányelveit, amelyek alapján az ellenőrzést végezte. Az idei évben azonban ezt nyilvánosságra is hozták.

Irányelvek már vannak, sőt ezeket meg is ismerhetik az érintettek. Az Adóhivatal eddig is minden évben elkészítette irányelveit, amelyek alapján az ellenőrzést végezte, ezt azonban nem hozták nyilvánosságra. Most már bárki megtekintheti, például az Interneten, a hivatal honlapján.

Az irányelvek rögzítik, hogy az egyes adónemeknél, áfa, személyi jövedelemadó, társasági adó, termékdíj és így tovább, mire terjed ki az ellenőrök figyelme. Az is megtudható, hogy mely tevékenységek, foglalkozások számíthatnak különös érdeklődésre az idén. Ennek megfelelően az APEH elnöke elárulta, hogy idén elsősorban az ingatlanberuházók, -forgalmazók, -hasznosítók és alvállalkozóik számíthatnak széles körű, kiemelt vizsgálatra, de fokozottan fogják ellenőrizni a személyszállítókat is. Szintén rendszeres vizsgálatnak vetik alá a 3000 legnagyobb adózót, amelyek körét a 325,5 millió forint feletti adóbefizetők alkotják.

Király László György azt is hozzátette, a kidolgozott irányelvek mellett, az adózók mintegy 5 százalékát véletlenszerűen választják ki ellenőrzésre. Az adóhivatal vizsgálatainak többsége, 61,5 százaléka a bevallások utólagos ellenőrzését jelenti. Továbbra is lesznek olyan nagy adózók, akiket rendszeresen vizsgálnak. Ezeket a társaságokat legalább kétévente kontrollálják. Az Adóhivatal sajtótájékoztatóján közölték, hogy csaknem 60 ezren választották az egyszerűsített vállalkozói adót. Az "evások" mintegy fele fővárosi vagy Pest megyei.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!