2p

Legutóbb a végtörlesztés idején volt olyan nagy folyósítási dömping a lakáshiteleknél, mint amiről a friss harmadik negyedéves adatok árulkodnak.

Utoljára 2012 első negyedévében folyósítottak a mostaninál több piaci kamatozású lakáscélú hitelt a bankok, az akkori 109,7 milliárd forintnál mindössze 12 milliárddal kevesebb az idén július-szeptemerben folyósított összeg a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint.

A 97,4 milliárd forintnyi folyósított piaci kamatozású lakáshitel egyébként 32 milliárddal több a második negyedévinél és 42-vel az egy évvel korábbinál. Emellett egyébként még 11,6 milliárd forintnyi támogatott hitelt is folyósítottak a bankok, azonban ez közel sem tekinthető rekordnak. Az idei második negyedévben ugyanis 12,1 milliárdos fizettek ki a bankok, míg egy évvel korábban 17,6-ot.

Hiába azonban a kiemelkedő folyósítási összeg, ugyanezen időszak alatt a háztartások a piaci kamatozású és a támogatott hiteleikből is egyaránt a folyósított összegnél többet törlesztettek. A piaci kamatozású hiteleknél 100,9 milliárd, a támogatottnál pedig 30,4 milliárd volt a visszafizetés.

A megugró folyósítás egyébként egyáltalán nem meglepő és pláne nem váratlan. A keresletet ugyanis jócskán fokozhatja a családok otthonteremtési kedvezmény (csok), ami bizonyos esetekben a teljes önerőt is pótolhatja, ráadásul a hitelfelvételnek kedvez a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet is. Szeptemberben a jegybanki adatok szerint a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek átlagos évesített kamatlába 5,15 százalék volt, míg például egy évvel ezelőtt még bőven 6 százalék feletti számokról árulkodott a statisztika.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!