1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az OTP Bank szerződései mindig megfeleltek az akkori törvényi előírásoknak - jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán az InfoRádiónak, hozzátette ugyanakkor, hogy nyilván nem feleltek meg annak a döntésnek, amit a Kúria utólag hozott.

A várható ítéletekről szólva úgy fogalmazott: a banki szerződések különbözőek, nehéz jósolni, hogy a többi bank milyen szerződéseket kötött, és ettől függően lesznek-e eltérő ítéletek.

Csányi Sándor szerint egyrészt rövid határidőt biztosít a törvény a bíróságnak, másrészt korlátozza a mozgásterét is azzal, hogy csak azt vizsgálhatja, hogy a törvényben foglalt feltételeknek megfelelt-e a bank.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, nem látja túl biztatónak a helyzetet.

Az árfolyamrés-különbözet elszámolásáról azt mondta: nem tudja, mi lesz a végső döntés. A bankszövetségnek voltak egyeztetései különböző állami szervekkel, illetve a jegybankkal. A kormány fogja eldönteni, hogy az elszámolásról szóló törvényben milyen előírásokat fogalmaz meg - közölte.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!