2p

Csehországban októberben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a szeptemberi, 0,3 százalékos árcsökkenés után, és 2,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, csakúgy, mint szeptemberben.

Az elemzők átlagosan 2,2 százalékos tizenkét havi inflációra számítottak.

Az éves növekedést lényegében az üzemanyagok 14,5 százalékos drágulása okozta.

A cseh statisztikai hivatal kedden közölt adatai megerősítették az elemzők várakozását, hogy a gazdasági növekedés lassulása közepette a Cseh Nemzeti Bank még bőven várhat a kamatemeléssel, legalább a jövő év végéig.

A cseh GDP az első negyedévben 1,0 százalékkal, a második negyedévben 2,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, de a legtöbb elemző lassulásra számít a harmadik negyedévről. Tavaly 4,1 százalékkal csökkent a cseh GDP.

A cseh jegybank utoljára májusban változtatott alapkamatán, negyed százalékponttal 0,75 százalékra csökkentve azt. A gazdaság támogatásán kívül a cseh korona felértékelődését is akadályozni akarja a bank azzal, hogy az Európai Központi Bank 1,0 százalékos, szintén rekord alacsony alapkamata alá süllyesztette a sajátját.

A cseh jegybank folyamatos célja 2 százalékos tizenkét havi infláció, plusz-mínusz 1 százalékpontos tűréssel. Távlati előrejelzése a jövő évi utolsó negyedévre 2,0 százalékos, a 2012-es első negyedévre 1,9 százalékos infláció éves egybevetésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!