3p

Csökkent tavaly az euró szerepe a világ pénzügyi rendszerében, elsősorban az euró tartalékdevizaként, devizakötvény-kibocsátások denominációjaként és a nemzetközi hitelezésben játszott szerepében - közölte szerdán az Európai Központi Bank (EKB).

Az euró részaránya tavaly 0,6 százalékponttal 19,9 százalékra csökkent a nemzetközi devizatartalékokban, ami 2000 óta a legalacsonyabb arány. Az euró részaránya a már  hatodik éve csökken a devizatartalékokban. Az euróövezeti szuverén adósságválság kitörése előtti 2009-es szinthez képest az arány már majdnem 3 százalékponttal zsugorodott.

Az euró nagy lemaradással a dollár mögött a nemzetközi pénzügyi rendszer második legfontosabb devizája - szögezi le az EKB "The international role of the euro"  címmel kiadott jelentése.

Az amerikai dollár részaránya is csökkent 2015-ben a nemzetközi devizatartalékokban, mégpedig 0,9 százalékponttal 64,1 százalékra, ami 1999 óta a legalacsonyabb arány. Az amerikai dollár több mint öt százalékpontot veszített már súlyából a nemzetközi devizatartalékokban a pénzügyi válság 2007-es kitörése óta.

Az euró részarányának tavalyi csökkenése jórészt a kínai hivatalos devizatartalékok egy részének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) COFER (Currency Composition of Official Foreign Exchange Reserves) nyilvántartásába kerülésével magyarázható - írja az EKB jelentése.

Nők, akikre sokan vágynak

A jelentés megjegyzi, hogy az euró és a dollár részarányának a csökkenése a nemzetközi devizatartalékok diverzifikálása, a többpólusú nemzetközi pénzügyi rendszer kialakulása felé mutató trendre utal. A tartalékok diverzifikálása a globális pénzügyi válság kitörésével vette kezdetét. A hagyományosan tartalékdevizaként nem használt olyan devizák, mint például az ausztrál vagy a kanadai dollár részaránya 2008 és 2015 között több mint négy százalékponttal 6,8 százalékra emelkedett.

A nemzetközi fizetések deviza-összetételének a módosulása szintén a diverzifikációs folyamatra utal. A SWIFT nemzetközi bankközi fizetési rendszer adatai szerint a fizetések 43 százalékát bonyolították tavaly dollárban, míg az euró részaránya három év csökkenés után 30 százalék közelében stabilizálódott. A jüan részaránya viszont már két százalékra duzzadt, a kínai deviza így nagyjából a japán jenével megegyező jelentőségre tett szert a nemzetközi fizetésekben.

Az euróban kibocsátott devizakötvények iránt az alacsony euró kamatok miatt lecsökkent a kereslet. Az euróban denominált devizakötvények részaránya 10,5 százalékponttal 21,9 százalékra csökkent. A nemzetközi hitelezésben az euró részaránya pedig 6,7 százalékponttal 21,3 százalékra esett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!