2p

Továbbra is recesszióban van az ír gazdaság, a második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest.

Az első negyedévben, a most felülvizsgált adatok szerint, 2,2 százalék volt a növekedés: előzőleg még 2,7 százalékos bővülést jelentett a statisztikai hivatal. Ez volt az első negyedév 2007 óta, amikor növekedés volt az ír gazdaságban, de a második negyedévi csökkenés miatt továbbra sem került ki a recesszióból Írország.

Éves szinten a második negyedévben 1,8 százalékkal csökkent a GDP.

Elemzők szerint a GDP vártnál gyengébb alakulása nehezíti az ír kormány államháztartási hiány-csökkentési céljának elérését, nevezetesen, hogy 2014-ig a hiányt az euróövezeti 3 százalékos küszöb alá mérsékeljék.

A 10 éves lejáratú ír államkötvény hozama csütörtökön újabb rekordszintre, 6,7 százalékra nőtt, hozamfelára már 425 bázispont volt az irányadó német államkötvény, a Bund fölött. A keddi sikeres kötvénykibocsátás kissé mérsékelte a kockázati hozamfelárat, de csütörtökön, az euróövezet országainak gazdasági teljesítményét jelző gyenge szeptemberi adat hatására - a mutató hét havi mélypontra csökkent - a befektetők elkezdték eladni az ír és portugál kötvényeiket, így azok hozamfelára ismét megugrott.

Korábban sikeres államkötvény-kibocsátást hajtottak végre kedden Írországban, az euróövezeti tagország adósságkezelője (NTMA) 1,5 milliárd euró értékben adott el állampapírokat nagy érdeklődés mellett, de a korábbi aukciókhoz képest magasabb hozammal.

Egymilliárd euró értékben 8 éves lejáratú papírokat értékesítettek 6,02 százalékos hozammal, és 500 millió euró értékben adtak el 4 éves lejáratú kormánykötvényeket 4,77 százalékos hozammal. A túljegyzés ötszörös volt.

A legutóbbi aukción a 4 éves lejáratú kötvények 3,62 százalékos hozammal, a 8 éves lejáratú papírok 5,088 százalékos hozammal keltek el.

Az utóbbi napokban elterjedt vélekedések szerint előfordulhat, hogy az Anglo-Irish Bank Corp. stabilizációjának várható költsége és a magas államháztartási hiány miatt Írországban a görög államadósság-válsághoz hasonló helyzet alakul ki, és az euróövezeti tagország az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorul.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!