1p

Valóra vált Lázár János álma, megkapja a tiszteletet a híres csanádi identitás.

A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött kedden. A megyék nevéről és székhelyéről szóló határozatot 140 igen szavazattal, 22 tartózkodás mellett módosították, az 2020. június 4-én lép hatályba.

Lázár János boldogan hörpöl egy korábbi felvételen

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki fideszes képviselőként jegyezte a most elfogadott javaslatot Kovács Zoltánnal közösen - korábban szimbolikus jelentőségűnek nevezte a névváltoztatást, utalva arra, hogy a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátumon túl pedig a tanácsrendszer is pusztítást jelentett a térségnek.

A Makóról indult névváltoztatási kezdeményezést a megyei közgyűlés június 30-án tárgyalta meg, és támogatását fejezte ki ahhoz, hogy a megye elnevezése Csongrád-Csanádra módosuljon.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!