4p

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a mezőgazdasági árak első féléves adatai tartogatnak meglepetéseket. Bizonyos élelmiszerek termelői ára nagy mértékben emelkedett: a krumplié több mint a felével, a gabonáé pedig negyedével került többe, mint tavaly ilyenkor. Ez pedig komoly hatással lehet az inflációra, így akár a jegybanki alapkamat változására is. Mfor.hu háttér.

Felnyomja a krumpli a rátát (Mfor-montázs)

Disznó- és marhahús friss zöldséggel - ez az egyetlen ételkombináció, ami kevesebbe kerül, mint tavaly. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, hétfőn publikált adatai szerint a mezőgazdasági termelői árakban döntően megmutatkozik a korábban megszokottól eltérő időjárás, faggyal és kánikulával együtt.

A gabonafélék jelentős áremelkedése a kevés hazai terméssel és nemzetközi hatásokkal egyaránt magyarázható. Itthon a korai aratás miatt kevés gabona termett, ami felhajtja az árakat. Korrekciós hatás azonban nem várható, mert a kereslet nemzetközi viszonylatban is igen nagy (köszönhetően egyebek mellett a bioüzemanyagok térnyerésének), így az árak mindenhol magasba szöktek.

Hatalmasat dob az infláción

A KSH szerint az első félévben a gabona termelői ára 28 százalékponttal volt magasabb az egy évvel ezelőttinél. Egy tartós, húsz százalék pont feletti áremelkedés már jelentős mértékben befolyásolhatja az inflációs rátát, akár két százalékponttal is eltérhet a prognózistól - derül ki Suppan Gergyely, a Takarékbank elemzőjének jelentéséből.

A prognózis szerint a tavaszi tetőzés után egyre gyorsabb ütemben csökken majd a ráta, kilenc százalék közeléből az év végére öt százalék alá. Ehhez képest Suppan elemzése azt állítja: húsz százalékos gabona-áremelkedéssel számolva akár nyolc százalék is lehet a decemberi infláció.

Drága krumpli, magas kamat?

A gabona mellett a krumpli termelői ára is az egekbe szökkent júliusban: az első hathavi számok alapján a burgonya 53 százalékponttal kerül többe, mint tavaly. A gabona és a krumpli tartósan magas ára jelentősen befolyásolja az inflációs várakozásokat, így a jegybank augusztusi előrejelzésében valószínűleg korrigálni is fogja a plillanatnyilag 8,6 százalékra belőtt inflációs rátát - mondja Suppan.

A nemzeti bank legfrissebb, májusi inflációs előrejelzésében kockázati tényezőként kiemelte a feldolgozott élelmiszerek áremelkedését, ami nyilvánvalóan az alapanyagok drágulásával magyarázható. Ha a termelői árak emelkedése átgyűrűzik a fogyasztói árakba, akkor augusztusban biztosan nem fog csökkenni a jelenleg 7,75 százalékos alapkamat.

Az inflációs kockázat márpedig fennáll. A KSH legfrissebb, még csak májusra vonatkozó inflációs statisztikája szerint tavaly az egész éves infláció 3,9 százalék volt, míg az élelmiszerek esetében az emelkedés 7,7 százalékot tett ki. Az idei év első öt hónapjában a 8,6 százalékos infláción belül az élelmiszerek áremelkedése 10,5 százalékos volt.

Kenyér, tojás, tej: drágul

A termelői ár emelkedése alighanem máshová is átgyűrűzik majd, hiszen a gabona és a krumpli mellett a tej és a tojás ára is emelkedett: a tej hat, a tojás 13 százalékkal került többe, mint tavaly ilyenkor. A gyümölcs ára több mint tíz százalékkal emelkedett; egyedüli kivétel a zöldség, amely kis mértékben csökkenő termelői árakat mutat.

Gráf József földművelésügyi miniszter a napokban jelentette be, hogy az élelmiszerek 15-20 százalékos áremelésére lehet számítani az év második felében. Drágulni fog a kenyér, így egy kiló fehér kenyérért 240-250 forintot kell majd fizetni a miniszter szerint.

A tojás és a tej fogyasztói ára is feljebb kúszik majd - annak ellenére, hogy a multinacionális vállalatok igyekeznek majd minél inkább lenyomni azokat. Az áremelkedés és annak hatása legkorábban szeptemberben jelenik majd meg az inflációs statisztikában.

F. Sz. E.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Gabonahiányt idéz elő az amerikai etanolgyártás Éhínséggel járhat az etanolos közlekedés A vártnál nagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak Négy éve is ennyibe került az élelmiszer

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!