5p

Pozitív, hogy végre elkezdődtek a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint a magyar kormány között, de a kormány, ha akarta volna, már meg tudott volna állapodni a hitelkeretről - vélték az MTI által pénteken megkérdezett elemzők annak kapcsán, hogy a hiteltárgyalások első fordulója a héten fejeződött be.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója azt mondta: rendkívül pozitív az, hogy végre tárgyalóasztalhoz ültek a magyar kormány és az IMF/EU képviselői. Már 8 hónapja, 2011 novemberében kinyilvánította a magyar kormány azt a szándékát, hogy meg akar állapodni egy hitelkeretről az IMF-fel és az EU-val, azaz "védőhálót" akar teremteni arra az esetre, ha a nemzetközi pénzpiacokon a helyzet hektikussá válik, és megnehezül az ország, az államadósság finanszírozása, de eddig a tárgyalások megindulása az első pozitív fejlemény - húzta alá.

A befektetési igazgató kiemelte: a magyar kormány már rég meg tudott volna állapodni erről a hitelkeretről, ha valóban érdemben akarta volna, hogy megkössük a megállapodást. Úgy vélte: a tárgyalásokat most úgy is lehet értékelni, hogy a magyar kormány a korábbi taktikát folytatja, azaz 8 hónap után ismét az időhúzásra, a tárgyalások elhúzódására játszik. Azt már előre lehetett látni, ami most újabb kérdőjel a tárgyalások menetében, hogy az IMF/EU-delegáció nem fogja szó nélkül hagyni a tranzakciós illeték kivetését a Magyar Nemzeti Bankra - tette hozzá.

Duronelly Péter jelezte: a tárgyalások utáni közleményekből, miniszteri nyilatkozatból kitűnik, hogy komoly nézeteltérések voltak a magyar bankrendszer helyzetének megítélését tekintve. Látható az is, hogy a költségvetés tervezését is eltérően ítélik meg a tárgyalófelek. Míg a magyar kormány növekedési oldalról túltervezte, optimistán ítélte meg az államháztartás, benne a központi költségvetés folyamatait, addig az EU és az IMF szakértői a világgazdaságban tapasztalható bizonytalanságok miatt úgy vélték, sokkal lassúbb lesz a magyar gazdaság kilábalása, mint ahogy azt Magyarország kormánya megítéli - mondta Duronelly Péter.

A vezető elemző szerint a magyar kormánynak a mostaninál jóval szerényebb, a kockázatokat is figyelembe vevő gazdasági prognózist kellett volna összeállítania, ennek kellett volna megalapoznia a jövő évi büdzsét. Úgy tűnik, az IMF és az EU jóval óvatosabb tervezést vár a kormánytól a következő évre, és azt, hogy a költségvetési folyamatokban vegyék jobban figyelembe az európai és világgazdasági folyamatokat. Véleménye szerint költségvetési lazítást a növekedés érdekében nem lehet majd érvényesíteni, elég nagy gond, hogy 2,2 százalékosra kellett tervezni az államháztartás jövő évi GDP-arányos deficitjét.

Aláhúzta: az is látszik, hogy az IMF a költségvetés kiadási oldalának lefaragását helyezné előtérbe, és nem a bevételek növekedésére fókuszál, mint ahogy azt a kormány által összeállított jövő évi büdzsé előrevetíti.

Duronelly Péter végül hangsúlyozta: a tárgyalások jelenlegi menetében úgy tűnik, hogy a magyar kormány csupán opcióként fogja fel a hitelmegállapodás megkötését arra az esetre, ha a jövőben az ország finanszírozása kérdésessé válik, nem lesz megoldott.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint az IMF/EU-küldöttség és a magyar kormány tagjai, szakértői között a magyar növekedési kilátások megítélése mutatja a jelentősebb nézetkülönbséget, annál is inkább, mert erre alapozzák a jövő évi büdzsé véleményezését. Míg az IMF/EU szakértői szerint lassú és szerény gazdasági növekedés lesz a világban, addig a magyar kormány ennél optimistább. Az IMF/EU-delegáció úgy vélte: a kormány által megfogalmazott programok, például a munkahelyvédelmi akcióterv mögött nincs meg a megfelelő költségvetési fedezet - elemezte a szakértő.

Elmondta: az is látszik, hogy a bankrendszer szerepét, a tranzakciós díjat, annak kiterjesztését az MNB-re igen különbözően látják a tárgyalófelek. Az IMF az egész magyar gazdaságot tekintve a mostaninál jobban hangsúlyozza a piaci verseny szerepét. Igen eltérő a MÁV és a BKV finanszírozásának megítélése is - tette hozzá.

Németh Dávid szerint a tárgyalások mostani szakaszában például az újabb vitapontot jelentő tranzakciós illeték esetében szembeöltő a kormány tagjainak eltérő kommunikációja. Míg Orbán Viktor miniszterelnök keményebben fogalmaz az illeték "helyzetét" tekintve, Varga Mihály a tárgyalások gördülékeny folytatása érdekében békülékenyebb hangnemet ütött meg - mutatott rá.

Kifejtette: Orbán Viktor nem állt ki egyértelműen amellett, hogy a tranzakciós illetékről szóló törvényt módosítanák, ezzel szemben Varga Mihály már azt mondta, ha szükségessé válik, a kormány elgondolkodik a jogszabály módosításáról. Az államháztartási hiányt tekintve is nézetkülönbség van: az IMF/EU delegáció szerint akár kétszer akkora is lehet a hiány, mint a kormány által tervezett jövő évi 2,2 százalékos GDP-arányos deficit, de az IMF/EU is 3 százalék alatti hiányt vár el.

"Azt látom, hogy az időhúzás folytatódik, megállapodás biztos nem lesz szeptemberben, a kormány arra is figyel, hogy mi lesz a görög és a spanyol gazdaság sorsa, helyzete. Így várhatóan legkorábban november elején születhet meg az IMF/EU-val a hitelmegállapodás" - mondta Németh Dávid.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!