2p

Februárban hét hónapnyi kisebb-nagyobb emelkedés után csökkent az Ecostat és a Világgazdaság közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia); az index 0,11 százalékos csökkenést mutatott januárhoz képest.

A januári adat még 0,15 százalékos emelkedést mutatott, utoljára 2009 júniusában volt a mostaninál kedvezőtlenebb hónap a magyar gazdaságban.

Az Ecostat MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményéből kiderül: a gyorsulási irányadó összetevői közül hat a növekedés, négy pedig a csökkenés irányába hatott, de utóbbiak erőteljesebb hatást fejtettek ki.

A Világgazdaság internetes honlapján csütörtökön megjelent cikk szerint tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat pozitív meglepetést okozott, ám a kilátások továbbra sem biztatók, mert kérdéses a külső konjunktúra, a belföldi kereslet pedig továbbra is alacsony szinten stagnál.

Mindezek mellett azonban még a mostani gyenge eredménnyel is kijelenthető, hogy emelkedő trend kezd kibontakozni a gazdaságban, bár a kiindulópont az egy évvel korábbi meredek zuhanás miatt történelmileg alacsony szinten van, azaz messze jár a gazdaság a válság előtti termelési szinttől.

A magas januári infláció és a kamatcsökkenés folytatódása nyomán már negatív szintre csökkent a reálkamat, ez ösztönzi a beruházásokat és második hónapja emelkedett a pénzkínálat. A reál típusú mutatók közül kettő, a német üzleti várakozások, illetve a reálkeresetek is emelkedést mutattak, ám csak visszafogott mértékben. Folytatódott viszont a gépjárműhitelek állományának zsugorodása és az ipari termelés zuhanása.

A gyorsulási irányadó (gyia) egy nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t előre jelző részindikátorokból számítanak. A mutató gyakorlati haszna, hogy azonnali képet ad a belföldi folyamatokról, míg a hivatalos statisztikai adatok nemritkán csak több hónap elteltével látnak napvilágot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!